Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
10/10
Ildikó Nóra
jan. 31. 09:32:03
10/10
A filmet érdemes megnézni, végig érdekes, nem hétköznapi. A történet, a film hangulata, a filmzene, a szereposztás, a végén a meglepő fordulat, a szinkron is tetszett. A főszereplőknek jól állt a szerep. Gyorsan eltelt a 1,5 óra, tudtam volna még nézni.
Kissé nyomasztó a sok szürke és a komor zene, de érdemes a végéig kibírni, ott van egy lényeges csavar. Vannak utólagos logikai fenntartásaim, de ügyesen összerakott film.
Érdekes alkotás, az elejétől fogva fenntartotta az érdeklődésemet. A cselekmény nem túl szövevényes, de ebben a stílusban erre semmi szükség.
Hasonlít az Ex machina c. filmre.
8 csillagot kap. Nagyon tetszett.
SPOILER!!!
Ugyanakkor a film végi megoldás egy nem várt fordulatot hoz, amely a Másvilág 2001 (Nicole Kidman) filvégi csavarját idézi. Aki látta, érti majd.
"George Almore fáradhatatlanul dolgozik, hogy megalkossa az első mesterséges intelligenciát, a tudós férfinak azonban van egy titka. A célja egyúttal az, hogy újra együtt lehessen elhunyt feleségével." - MAFAB
Egy idő után sejtettem, hogy mi lesz a fordulat a végén. Viszont ilyen sokáig elhúzni, ezért az egy poénért ...
Az nem került szóba, hogy a félig-meddig meghalt manipulálható-e, és hogyan, hiszen ő képzelte ezt, ami nem is volt, ha jól értettem. Az már nem emléktár, hanem valami más.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások