Az ember, aki túl keveset tudott

Bakancslistához adom
The Man Who Knew Too Little
12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott amerikai akció-vígjáték, 90 perc, 1997

Értékelés:

332 szavazatból
Szerinted?

Az amerikai Wallace Ritchie (Bill Murray) öccsének (is) meglepetést akar szerezni, így minden előzetes bejelentés nélkül betoppan Angliában élő testvéréhez, James-hez (Peter Gallagher). A fivér azonban épp nem ér rá csetlő-botló bátyjával foglalkozni, ezért befizeti Wallace-t egy színházi előadásra, amelyben a néző részt vehet egy teljesen valósághű krimiben. A feladat mindössze annyi, hogy egy utcai telefonfülkében válaszolni kell a játékvezető hívására, és elmenni a megadott címre. A telefon meg is szólal, de a hívás egy valódi bérgyilkos számára érkezik. Wallace mit sem sejtve elindul, hogy teljesítse a feladatot, és ezzel kezdetét veszi az őrület.
Forgalmazó: InterCom

Stáblista:

Szereplők

Wallace Ritchie
James Ritchie
Boris Ivanovich
Sir Roger Daggenhurst
Dr. Ludmilla Kropotkin
Gilbert Embleton

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Márkolomeó 2023 aug. 17. - 22:31:13 10/10
Ezt a filmet már vagy 6-szor megnéztem és mindig ugyan olyan jót röhögtem rajta.
9/10
Nótárius 2023 jan. 02. - 23:35:05 9/10
Az összes pozitív véleménnyel egyetértve: a várakozásteljes feszültséget keltően ötletes alaphelyzetéhez méltóan mindvégig bohózatos komolytalanságú, színvonalasan poénos helyzetekben és nyelvi humorban bővelkedő, (újranézve, a már ismerős poénokon is) zabolátlanul nevettető film; a karikatúraszerűen túlrajzolt karaktereiket remeklően alakító színészekkel - még a kisebb mellékszerepekben is!
10/10
DUNAWÖLD 2023 jan. 02. - 01:19:49 10/10
Beugrott, emlékszem, röhögtem rajta.
9/10
hippieee 2022 nov. 22. - 15:34:32 9/10
Csatlakozom az előttem szólókhoz: zseniális! :)
10/10
Tarzaan 2021 ápr. 04. - 05:22:23 10/10
Zseniális, moziban szétröhögtem magam rajra, és több újranézés után is működök. Remekül megcsinált film, nincs benne üresjárat.
9/10
k15833 2020 okt. 03. - 18:56:39 9/10
Zseniális film, többször nézős.
8/10
Midnight67 2020 szept. 14. - 23:41:01 8/10
Idétlen időkig.:)
1/10
paripapimpi 2020 márc. 04. - 21:37:48 1/10
Idióta baromság.
8/10
Midnight67 2020 márc. 03. - 12:48:07 8/10
Kellemes kis vígjáték a "régi, szép időkből".
9/10
robi_69 2019 dec. 26. - 10:20:34 9/10
Hatalmas film, egyik nagy kedvencem a maga kategóriájában. Egy igazi jutalomjáték Bill Murraynak (hasonlóan az Idétlen időkighez). Aki tud valamennyire angolul, egyszer nézze meg eredeti hanggal is ("Who are you? CIA? Maffia?" "Both...").
sexykex 2018 aug. 20. - 12:48:46
Ez a film sem győzött meg arról, hogy érdemes lenne régi filmeket újranézni. Bill Murray a Golfőrültek óta megkapta tőlem a kedvencem besorolást és itt is nagyon jó, mint orosz táncos utánozhatatlan. Mi jutott mégis az eszembe? A téma elcsépelt, a forgatókönyvet Shakespeare jobban megírta volna, vajon mi változott meg 1997 óta, manapság miért nincsenek igazán jó vígjátékok, mikor röhögtem egy nagyot utoljára. No, ezek helyett inkább koncentráltam volna a filmre, hiszen nem rossz.
10/10
alien1976 2017 febr. 23. - 05:44:03 10/10
Telhet - múlhat az idõ, de ami jó, az évtizedek múlva is az marad. Ez a film pedig jó. Vidám, humoros, ötletes. Fantasztikus színészi alakítás, ügyes sztorivezetés, jó beköpések, jó poénok.
Szuper!!!!!!!!
10/10
magicvoice 2015 nov. 08. - 17:21:51 10/10
Ez az egyik kedvenc filmem. Megunhatatlan, fergeteges vígjáték, a helyzetkomikum örök klasszikusa.
4427 2015 jan. 26. - 21:44:22
Végre egy nem gagyi vígjáték!
Nem az a poén, hogy valakinek lecsúszik a nadrágja, elesik vagy éppen a bélmûködése. (Ez utóbbi az újabb amerikai "vígjátékok" elengedhetetlen kelléke.)
Bill Murray remek. Mint rendesen.
Legutóbb pl. a nem túlságosan reklámozott St. Vincent-ben.
robicsek2 2015 jan. 25. - 23:30:28
Frenetikus film!
10/10
far vik 2015 jan. 25. - 22:54:13 10/10 Előzmény squashmacska
Sokadszorra is toporzékolva sírva röhögök egyes jeleneteken. Szinte Rejtõi humor!
vino-et-veritas 2015 jan. 25. - 18:44:09
Kár, hogy Murray szinte teljesen "beleszorult" a vígjátéki szerepekbe, s ez már nemigen fog változni a kora miatt is.
Mások ennél sokkal "színesebbek" lettek az évek alatt.

Amúgy ez a jobb filmjei közül való...
6/10
atticusworld 2015 jan. 25. - 17:40:54 6/10
Meg van benne minden, ami kell, bár én elviseltem volna nívósabb poénkodásokat is. Egyszóval: nézhetõ.
9/10
deadscott 2015 jan. 18. - 22:46:51 9/10
Fergeteges :D
10 / 10
Jim Hacker 2014 jan. 27. - 18:22:43
Roppant bugyuta történet, erõltetett humorizálás, kevés poén.
Összes hozzászólás