Az ismeretterjesztő film Dankó Pista és utódainak pályafutásán keresztül mutatja be az egykor fénykorát élő cigányzene útjait. A legszebb dallamok csendülnek föl híres prímások, neves előadók tolmácsolásában, miközben fölelevenedik a magyar nóta egy évszázados útja Dankó Pistától napjainkig.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Valóban ellentmondás, de (sajnos) akárki akárhogy magyarkodik mostanában, valójában amerikai popkulturális-fogyasztói társadalmi szinten, felszínességen mozog mindkettõ.
Nem véletlen az amerikai tanácsadók jelenléte itt vagy ott...
Jelszavak és tömegtársadalom - kéz a kézben járnak...
Cigányzene, magyar nóta - ez (amennyire tudom, sajnos nem eléggé) szervesen összetartozik, elválaszthatatlan. Lásd Jávor Pál filmes és civil duhajkodásait.
Végül is valóban akadnak olyanok, akik nem tudnak se nótát, se népdalt, mert beszippantotta õket a külföldi "kultúra", de gyakran a felnõttek sem tudják, hogy amit éppen hallanak, az micsoda. Sokan azt mondják: "én bizony egyetlen nótát, népdalt se tudok, nem is szoktam énekelni", aztán ha meghallanak valami közismert dallamot, akkor csodálkoznak, hogy "jé, hát én ezt ismerem". A fiatalok meg legfeljebb a "Matyi és a hegedûs" szinten tinglitanglizó bandák révén ismerkednek meg ezekkel a zenékkel, amelyeket az elõadóik eltorzítva, tuc-tuc förmedvényekké átoperálva szólaltatnak meg, és ezek a fiatalok hiába mondják, hogy "népdal, meg nóta, ugyan már, azokat csak a vénemberek hallgatják", fogalmuk sincs arról, hogy amit hallanak, az lényegében véve gyakran "modernizált" magyar nóta. Szóval szerintem ott a baj, hogy nem tudatosodik az emberekben, mit hallgatnak. Az iskolákban tanítanak ugyan népdalokat (még esetleg egy-egy nóta is akad), de a gyerekek 99%-át nem érdekli, és otthon sem tanulnak semmi ilyesmit a szülõktõl. Pedig ez az örökség valahol ott él bennünk, én is sokszor tapasztaltam, hogy ha valamilyen kötetlenebb összejövetel van, elõbb-utóbb úgyis a nótaéneklésnél kötnek ki az emberek.
Nem láttam a filmet, a Déryné Színház elõadását láttam valamikor régen, de valóban akkor volt az aranykor. Nekem Dankó Pistáról csakis a "magyar nóta" szó jut eszembe. Sokan kiteszik a magyar zászlót a házukra, de mi hallatszik ki az ablakon, nem magyar nóta, vagy valamilyen magyar zene, hanem rap, hip-hop zene. Nekem nagyon visszás ez a kettõsség. Az iskolai énekórákon fogalmam sincs, hogy mit tanítanak az ífjúságnak, de egy 12 éves gyerek ne tudjon egyetlen egy magyar nótát, vagy népdalt?! Elkeserítõ.
Nekem volt némi hiányérzetem, miután annak idején megnéztem a filmet. Talán többet is foglalkozhattak volna a híresebb prímások életével, még ha az valószínûleg a játékidõ rovására is ment volna, de azt hiszem, maga a mûfaj is szinte kivesézhetetlenül gazdag, és rengeteg dolgot lehetett volna elmondani akár a nótáról, akár az elõadókról vagy a nótaszerzõkrõl. Egyébként egyetértek azzal, hogy még az az ember is ismer egy-két nótát, aki azt hiszi, hogy egyet sem tud. Lehet vitatkozni azon, hogy a nóta mennyire kommersz mûfaj, de azért tagadhatatlan, hogy akarva-akaratlan bennünk él. Már nem emlékszem, kinek a szájából hangzott el a mûsorban az a megállapítás, hogy Dankó Pista korában élte a nóta az aranykorát, és utána jött az ezüstkor. Manapság már nem igazán születnek nagy "slágerek", kiemelkedõ nótaszerzõ is kevés akad, az elõadók közül pedig lassan kihalnak a nagy öregek. A filmbõl mindenesetre valamelyest képet kaphatunk sok dologról, és az elhangzó nóták miatt is érdemes megnézni.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások