A "prágai tavasz", az "emberarcú szocializmus" megtestesítőjének, Alexander Dubčeknek az utolsó útja keretezi azt a történetet, amely az 1968 januárjában megválasztott, karizmatikus vezetőnek a Szovjetunió képviselőivel folytatott - eleve reménytelen - küzdelmét idézi föl. A történet életének három sorsdöntő mozzanatát mutatja be: az 1968-as tavasz és a nyár reményteljes napjait, valamint az augusztusi megszállás pillanatait, az elhurcolt csehszlovák vezetők moszkvai tárgyalásait, végül pedig a számkivetettség, a közéletből való teljes kirekesztés éveit 1969-et követően. A film egy olyan, széles körben elfogadott, népszerű és egyben meggyőződéséhez hű kommunista vezető portréját, kiállását és megingását tárja elénk, aki hitte, hogy a "múlt hibáinak" kijavítása és reformok által megteremthető Csehszlovákiában a demokratikus szocializmus. Dubček és a demokratikus kísérlet bukásának története egyben bemutatja és leleplezi a despotikus moszkvai hatalom módszereit, annak igazi arcát. Ez az első film a csehszlovák és a szlovák történelem jól ismert emberéről _ Alexander Dubcek _ sok fontos társadalmi változás vezetője a hatvanas években. Hirtelen, 1968. augusztus 21-én a varsói paktum öt országának hadseregei megszállták Csehszlovákiát és eltemették a demokratizálódási folyamatot.
Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
A magyar helyesírás szabályai szerint: "Kis kezdőbetűvel írjuk az ünnepek, a nevezetes napok, időszakok, a történelmi események nevét, például: a magyar kultúra napja, május elseje, március tizenötödike, ..." , prágai tavasz stb.
Az érzelmi töltés, több esetben engem is a nagybetűs írásmód felé vonz. ;)
Nem akartam első beíró lenni, mert nem a teljes filmet láttam, csak kb.a felét, de csatlakozom. Számunkra több, mint "szimpla" non-fiction történet és film: nagyon is eleven valóság és nekem is meghatározó emlék maradt a Prágai Tavasz, annak elő- és persze utóélete, benne Kádár állítólagos, suttogó propagandával terjesztett, Moszkva és Prága között közvetíteni-igyekvő tevékenysége. Mi bizony alapos élelemvásárlásra mentünk ama hétfői (más)napon, esetleges üzletbezárásoktól, áruhiánytól tartva. Nekem is ismerősen csengett a filmben a legtöbb akkori név és meglepve látom, hogy a korszak (1970-88) örökös miniszterelnöke, Lubomír Štrougal ma is él, 96 éves..
"Az emberek változást akarnak. Mi meg mit tegyünk? Cseréljük le a 11 millió embert, ... vagy a kommunista pártot?!" Dubček
Csehszlovákia 68-as lerohanásának időszakáról, színvonalas korhangulatú, történelmileg és politikailag is informatív és elgondolkodtató; ugyanakkor hazánk kényszerű, megszállói szerepvállalásával is szembesítő nagyszerű film; a helytállásaikkal és megítélhetőségeikkel együtt is életszerű természetességű karakterekkel. Megdöbbentő volt szembesülnöm több olyan egykori, erős hatású archív dokumentum-felvétellel is, amelyeket ezidáig nem volt alkalmam látni. Mindemellett nosztalgikusan "otthonos" jó érzéssel feledkeztem bele az egykori retró hangulatok, gépjárművek és lakberendezési miliők színes forgatagába.
Volt előzetes tájékozottságom Dubček prágai tavasz-ban betöltött szerepéről, de ez a hitelesen végletes feszültségű film emberileg is sokkal közelebb hozta azt, hogy a megszállt ország vezetőinek milyen feloldhatatlan politikai és sorsfordító személyes dillemákkal szembesülve kellett döntéseket hozniuk, kiállniuk az elveik mellett, vagy megalkudniuk.
Dubček remek szerkesztéssel beillesztett belső monologizálásai, a mellőztetésének időszakából, érzelmileg és információsan is sokat hozzáadtak a film élményéhez.
Magyarként kiváltképp elgondolkodtató volt, hogy a film által külön is kihangsúlyozottan, úgy a csehszlovák vezetés önkorlátozó félelmeiben, mint a szovjet vezetés nyíltan militáns fenyegetéseiben élesen ott volt hazánk 56-os megszállásának háborús szintű borzalmait kilátásba helyező zsarolás.
Egyébként azon a múltbavesző zalai délutánon, arra az a félelmetes, zaj- és látvány-döbbenetre, gyerekként kirajzottunk a földes mellékutcára, és megilletődve, hosszan néztük a főúton véget nem érni akaróan vonuló, csörömpölő/zajgó tankokat. A kerítések felett figyelő felnőttek fojtott feszültségű mondataiból pedig, akkor még azt sem értettük, amit az elkapott félszavakból eljutott hozzánk.
"Utáltam Brezsnyevnek ezt a csókolózási szokását. Ágcsernyő után, mikor Pozsonyba érkezett egy nagy csokor virággal vártam, és amikor meg akart csókolni, kitérve egyszerűen a kezébe nyomtam a túlméretes csokrot; így úsztam meg." Dubček
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások