Figyelem: A beküldött észrevételeket a szerkesztőink értékelik, csak azok a javasolt változtatások valósulhatnak meg, amik jóváhagyást kapnak. Kérjük, forrásmegjelöléssel támaszd alá a leírtakat!
Hozzászólások
feketevipera
2010 nov. 29. - 10:16:57
Ausztria kicsit más tészta, neki nem volt értéke egyetlen nagyhatalom szemében sem. Az sem véletlen, hogy VISZONYLAG könnyen megegyeztek Ausztria sorsáról. Ráadásul az 1955-ben volt, a mi forradalmunk 1956-ban. És ekkor már túl vagyunk a lengyelországi 56-os eseményeken, ami megint csak szálka volt a szovjetek szemében. Utána jött a magyar 56, a szovjet pártvezetés nem kifejezetten örült volna annak, ha "elfajulnak" a dolgok, és láncreakció-szerûen végigmegy az egész táboron a folyamat. A "baráti országok" vezetése sem rokonszenvezett a magyarországi eseményekkel. Tény, hogy a szovjetek egy ideig ingadoztak, de a keményvonalasok még mindig meglehetõsen erõsek voltak, és megpróbálták húzni az idõt, hogy felkészülhessenek a beavatkozásra. "A budapesti helyzetrõl tett Mikojan- és Szuszlov-jelentés, mely az október 26-ai SZKP KB elnökségi ülésen hangzott el, azt sugallja - miként az az október 28-ai Pravda A népellenes kaland összeomlása Magyarországon címû vezércikkébõl is kiderül -, hogy a szovjet fél hajlandó lenne elfogadni a demokratizálási programot, azzal a feltétellel, hogy fenntartják a kommunista párt vezetõ szerepét és az ország tagja marad a Varsói Szerzõdésnek. Valójában azonban a cikk csupán álca volt. Ugyanezt a célt szolgálta a szovjet csapatoknak adott kivonulási parancs is: a szovjet kormány csupán idõt akart nyerni a megtorlás elõkészítésére..." (Mihail Heller - Alekszandr Nyekrics: A Szovjetunió története, Osiris Kiadó - 2000, Bp., 1996, 437-38.) Igen, Hruscsov volt az, aki feltárt egyet s mást, viszont a keményvonalasok már 56 júniusában elfogadtattak egy KB-határozatot, amelyben Sztálinnak megint csak felsorolták az érdemeit, és kimondták, hogy kisebb hibáktól eltekintve helyes volt a szovjet út, és Sztálin csak a személyes rossz tulajdonságai miatt élt vissza a hatalommal.
Utólag minden logikusnak szükségesnek tûnik ,de az oroszok csak november 1 után döntöttek,ez tény.VOlt realitása annak ,hogy békén hagynak ,hiszen 1 évvel elötte az osztrákokat is elengedték pl.Aztán Hruscsov nem volt hülye ,tudta hogy mennyit veszít az egész kommunista mozgalom az erõszakos beavatkozás miatt.Ráadásul pont õ volt ,aki felszámolta a sztálinizmust,a XX.kongresszuson leleplezte a rendszer bûnös voltát.Igen egy erélyes fellépés megállíthatta volna õket ,kevesebb is elég lett volna mint 63-ban a Karibi válság idején.Akkor is meghátráltak.nem véletlen ,hogy késõbb az emberek egységesen úgy gondolták ,hogy a nyugat cserbenhagyott minket.Ez így is volt,ezért volt is lelkiismereti furdalásuk ,amit részben a menekültek ajnározásával kompenzáltak.
Nem elsõsorban a diplomáciai nyomástól függött az egész, itt sokkal komolyabb játszmák folytak. Az USA-nak nem fûzõdtek komoly érdekei Magyarországhoz (de a többi szovjet csatlósállamhoz sem), az amerikaiak hivatalos formában többször is közölték a szovjet vezetéssel, hogy a magyar felkelést lényegében véve a Szovjetunió belügyének tekintik, és nem fognak beavatkozni. A szovjetek pedig valószínûleg amúgy sem hagyták volna veszni hazánkat, még a semlegesség sem lett volna túl kifizetõdõ, ugyanis kvázi ékként hatolt volna be az ország a szocialista tábor testébe. Talán azt is nehezen nyelték volna le, hogy Jugoszlávia és Kína után Magyarország is valamiféle sajátos utat kezd követni. 56-ban nem volt igazi alternatíva, már csak a külpolitikai konstelláció miatt sem.
Voltak olyan, munkásokból álló vidéki fegyveres csoportok, amelyek kimondták, hogy nem engedik ki a kezükbõl a gyár társadalmi irányítását. Vagyis akkor talán az õ fejükben is megfordulhatott az a gondolat, hogy nem a "munkáshatalomé" lesz a vezetés. De nagy tömegekben minden bizonnyal nem vallottak ilyen elveket. (Amúgy pedig azt még mindig nem emelik ki kellõ mértékben, hogy a munkásság milyen nagy létszámban vett részt a szabadságharcban.)
A segítség hirdetése meg olyan volt, amilyen. Konkrét fegyveres segítséget nem ígértek a felkelõknek, csak annyit mondtak bizonyos emberek (õk is nagyrészt emigráns magyarok voltak), hogy segítenek, de hivatalosan az USA sem mondta ki, hogy hajlandó fegyvert fogni a magyarokért.
A magyar társadalomban akkora feszültség érlelõdött, hogy elõbb-utóbb úgyis kitört volna valamiféle felkelés. A követelések beolvasása talán átmenetileg lecsitította volna a tömeget, de a rákosista vezetés nem lett volna hajlandó nagyobb változtatásokra, hiszen az a saját hatalmának veszélyeztetését jelentette volna, és a Szovjetunió sem kockáztathatta meg egy szövetségese elszakadását. Plusz a karhatalom készen állt, és a vezetõi könnyen ítélhették volna úgy bármilyen adandó alkalommal, hogy a helyzet megköveteli a beavatkozást. Véleményem szerint minden körülmény adott volt ahhoz, hogy ne lehessen békés úton rendezni a dolgokat, esetleg a feszültség újra eszkalálódott volna, ha a beolvasott követeléseket nem valósítja meg a pártvezetés. Nagy Imre amúgy is 24-én lett miniszterelnök (illetve 23-án éjjel), a felkelõk viszont már 23-án délután/este be akarták olvastatni a követeléseiket, és ekkor közéjük lõttek, akkorra meg már mindegy volt.
sajnos anemzetközi helyzet sem kedvezett nekünk ,mert a Szuezi válság elterelte afigyelmet,másrészt a nem túl nagy kaliberû Eisenhower elnök saját újraválasztásával volt elfoglalva.
Amit utoljára mondasz az igaz,de legfõképpen nem kedveljük azokat sem ,akik úgy politizálnak mint a nov 4 én hatalomra került gárda ,és a legfontosabb ,hogy azokat meg pláne nem ,akik nem tartják tiszteletben ,amit szerettünk volna akkor kivívni: a demokráciát, az alkotmányos jogokat,a magántulajdon szentségét,egyetlen párt diktatórikus domananciájának megszüntetését,a média valódi függetlenségét az ellenvélemények szabadságát.Ez ugyanis a legfontoisabb ,hogy ki hogyan milyen politikai kultúrával politizál JELENLEG ,a név az nem jelent semmit ,meg az sem hogy valakik kisajátítják maguknak a nemzeti ,polgári jelzõt miközben bolsi módra viselkednek.
Mikojan pl. ellenezte a beavatkozást. Ha amerika csak egy kis diplomáciai nyomást gyakorolt volna a Szu-ra (nem fegyveres segítségre gondolok) talán úgy döntenek az oroszok, hogy nem kockáztatják meg a beavatkozást. Talán azt fel sem mérték, hogy hasznos idiótáik, a nyugat-európai kommunisták (akikbe annyi pénzt fektettek) csalódnak bennük és hátat fordítanak. Tömegesen léptek ki a kommunista pártból.
Ha belegondolunk, mennyire másképp alakul akkor M.o. sorsa. Hol tarthatnánk ma már?
Ezért senki se várja tõlünk, hogy szeressük november 4. örököseit, leszármazottait és üzletfeleit!
Ja és a kapitalista visszarendezõdés azért is volt irreális ,.mert a nyugati segítség után tõlük sem tûrte volna el Magyarország ,hogy beleszóljanak erõszakkal a saját elképzelésébe ,amikor éppen sikerült lerázni egy zsarnokságot.Másrészt a nyugati hatalmak nem éltek a szovjet módszerrel a háború után ,a felszabadított országokat magukra hagyták olyan szempontból ,hogy hagyták kibontakozni a népakaratot.Ez pl Görögországban mini polgárháborúhoz vezetett.
Szeretem az utólag okoskodó sok embert ,aki netán nem is élt akkor.Én kisgyerek voltam akkor,és emlékszem arra pl hogy senki nem félt a kapitalista visszarendezõdéstõl,nem is volt téma sehol.Ezt csak utólag sulykolták az "ellenforradalmi" teória alátámasztására.A segítséggel nemcsak nov 4 után hitegették Magyarországot ,hanem az elsõ orosz beavatkozáskor is folyamatosan.Másrészt az természetes, hogy akik harcoltak ,azok nem azért tették ,mert ebben biztosan hittek volna.Nem fontolgatták ,mérlegelték,ugyanúgy ,ahogy azok sem ,akik ledöntötték a Sztálin szobrot pl.Mondhatni az érzelmeikre hallgattak .
Annál is inkább ,mert az AVH brutális sortüzei nélkül nem is lett volna fegyveres harc,megállt volna a kezdeti óriási népi demonstrációnál.Tehát ,ahogy rögtön kinevezték Nagy Imrét min elnöknek,talán meg lehetett volna pl engedni ,hogy beolvassanak egy követelés listát (12 pont)pl a rádióba.
Nos a nagy többség november elején elhitte ,hogy gyõzött a forradalom,hiszen még a SZU sem döntötte el napokig ,hogy beavatkozzon e.
Amikor aztán jött a hajnali offenzíva ,a harcolók újra fegyvert fogtak ,és csak reménykedhettek benne ,hogy lesz e külföldi segítség,a SZER ígérete szerint.Miután az ENSZben is összehívták a Biztonsági tanácsot ez még reális is lehetett volna .Persze ,akik ígérték ,azok nem voltak kompetensek ebben ,és ezáltal hiú reményeket keltettek egy országban ,igaz nem sokáig.
Azért minden bizonnyal akadtak olyan, józanabb gondolkodású emberek, akik - fõleg a harcok vége felé - belátták, hogy a Nyugat nem fog fegyveres segítséget nyújtani (egyszerûen statisztikai képtelenség is, hogy a magyar társadalomban vagy a harcolók soraiban ne lettek volna kételkedõk vagy bizonytalanok. És akkor még nem is beszéltünk azokról, akik féltek egy kapitalista jellegû visszarendezõdéstõl, mert a harcok végkimenetelétõl egy jobb szocializmust reméltek, nem pedig egy más rendszert; õk valószínûleg nem örömmel gondoltak volna egy nyugati beavatkozásra, úgy vélve, hogy majd onnan visszajönnek a kapitalisták, a nagybirtokosok). A szabadságharc majdnem két hete alatt a nyugatiak semmi tényleges jelét nem adták annak, hogy készek katonailag is támogatni a felkelõket (de elõtte sem nagyon), csak homályos ígéretek voltak valamiféle segítségre. Az OSA digitális archívumában is található olyan anyag, amelyben egy szabadságharcos megjegyzi, hogy "Aki a nyugattól ebben a zilált helyzetében valamit is várt, az tévedett. A nyugati rádiók és röpcédulák szerepe legfeljebb annyira szorítkozhatott, hogy ismertették velünk a saját helyzetünket és hogy összehasonlították a nyugati országok gazdasági helyzetét a mienkével." (A link itt: http://www.snap.archivum.ws/digitalarchive/rferl_eii/index_hu.html#desc3, 1956. dec.1.) Persze fenntartással kell kezelnünk a vallomást, és kétségtelen, hogy a SZER (illetve a felelõtlen, a hazai helyzetrõl alig valamit tudó emigráns magyar rádiósok) gyakran bátorították a harcolókat. Meg merem kockáztatni, ebben a megnyilatkozásban benne van a levert szabadságharc miatti elkeseredés, akár a múlt nem pontos felidézése is. De azt nem tudhatjuk, hogy az illetõ a forradalom alatt hogyan érezhetett. Az viszont tény, hogy a nagy többség bízott a támogatásban, és hogy a SZER-ben tevékenykedõ magyar rádiósok felelõssége vitathatatlan. De azt is hozzá kell tennünk, hogy a harcolók bármikor meggondolhatták volna magukat, letehették volna a fegyvert, ám õk tovább küzdöttek. Ez már nyilvánvalóan az õ felelõsségük is volt, akár várták a nyugati segítséget, akár nem.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások