Hosszú alkony

12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott magyar filmdráma, 67 perc, 1997

Értékelés:

58 szavazatból
Szerinted?

+ 1 kép

Értékelés:

58 szavazatból
Szerinted?
Az öregséget is harmonikusan megélő, aktív és szellemileg teljesen friss régésznő tanítványaival éppen egy kutatási eredményét ünnepli. Szülőföldjén járva, hazafelé menet hirtelen kiszáll az autóból és sofőrjét hazaküldi. A napsugaras hangatábla gyerekkorát idézi, s ő boldogan indul neki az ismerős tájnak. De hamarosan eltéved és egy kivénhedt távolsági busszal folytatja útját az éjszakában. Álom és az ébrenlét határán valószínűtlen dolgok történnek meg vele: a buszsofőr ördögi arcot ölt és kiteszi a buszból, s ő áll a zuhogó esőben, először egy elgázolt fiú holtteste fölött, majd a csatlakozásra várva. Két sötét figura elviszi egy kocsmáig, melynek kiadó szobájában gyermekkori barátjára lel, s lezuhan az elkorhadt falépcsőn. Aztán kezdődik mindez újra, barátságos sofőrrel, születésnapját köszöntő régésztanítványaival otthon, hogy a fürdőszobából kilépve megtalálja ugyanazt a falépcsőt, ahol az álmok is véget érnek.
Forgalmazó: Budapest Film

Stáblista

Díjak és jelölések

  • Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál

    1997
    Don Quixote díj: Janisch Attila
  • Magyar Filmszemle

    1997
    Fődíj (megosztva): Janisch Attila
  • Magyar Filmszemle

    1997
    Rendezői díj: Janisch Attila

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Tiberio 2023 márc. 21. - 00:56:46 10/10
Jelentős filmművészeti alkotás. Biztosan mindenki megfejtette már a maga számára; én azt emelném ki, hogy a szándékoltan rosszul bevilágított belső terek, a rendező szándéka szerint, a lehető legmélyebb értelmezési dimenzióval töltődtek fel. Az öreg faros Ikarus pedig mindenkit bevár, senki nem marad le semmiről.
5/10
Dörflinger 2022 okt. 13. - 19:20:41 5/10
Csak a szép magyar táj miatt adtam 5 pontot erre a filmre, és a régi járművek miatt, amik nosztalgiát ébresztettek bennem. A történet elég lapos és keszekusza. Törőcsik Mari színészi játéka sem nyűgözött le soha, ahogy ebben a filmben sem. Úgy mondja a betanult szöveget mint egy robot, szinte semmi hangsúly nem fedezhető fel, pedig már túl van 1-2 színpadi és filmszerepen. Épphogy ötös. 5/10
4/10
Zywanny 2022 júl. 10. - 22:03:08 4/10
Ùgy vagyok ezzel a filmmel, mint Kádár elvtárs a tréfával, aki a legenda szerint egyszer azt találta mondani, hogy: „Értem én a tréfát, de nem szeretem.”

Vagyis nagyjából felfogtam, hogy mit is akart mondani ez a film, de nagyon nem tetszett az egész. Nem is tudom részletezni, hogy mi, kompletten a teljes, úgy, ahogy volt.

Bennem lehet a hiba. Az idö múlása engem is megriaszt, de a múlttól való elszakadást nem érzem hatalmas tragédiának. Igaz, én már lassan tíz éve eljöttem Magyarországról, ahonnan jó volt kiszakadni. Vacak gyerek- és fiatalkorom volt ott.

A másik hiba, hogy épp COVID-osan kínlódom itthon. Ma nem volt lázam, kevesebbet is köhögtem, az orrom sem folyt úgy, mint tegnap, gondoltam, megnézek egy magyar filmet, mert a szuperhösös amcsi gagyiságok nem vonzanak. Erre sikerult pont ezt a filmet kiválasztanom.

Tavaly két volt osztálytársamat is elvitte a koronavírus. Magyarországon, nem Amerikában. Egyik sem volt még ötven. Mindkettönek voltak kiskorú gyerekei. Mit meg nem adtak volna egy hosszú alkonyért!!!!!! A múlton való nosztalgázásért, az öregségen való elmélázásért! Lehet, hogy ezen a filmen, vagy magán a történeten, az alapkoncepción lépett már túl az idö. Gyorsabban jön el a vég a vírus alakjában.

Rövid alkony.

Ismerek néhány ukrán menekultet. Ök tudnának igazán a gyors végröl mesélni. Az ö valóságuk meg aztán tényleg sokkal abszurdabb, mint ennek a filmnek bármelyik jelenete. (Mondom, túllépett már a korunk ezen az alkotáson.)
10/10
Damill 2022 ápr. 07. - 21:09:07 10/10
Szép fokozatosan, szinte észrevétlenül csúszunk át a valóságból a szürrealitásba. Nem rémisztő, inkább nyomasztó és kissé démonikus az egész film hangulata. Az elmúlásnak azt az oldalát mutatja meg, amikor az ember rájön, hogy tulajdonképpen senki nem áll már mellette, de ha állna is, a halál kapuján csakis egyedül léphet be.
10/10
Lámai Dala 2022 márc. 09. - 17:47:03 10/10
Atom zsír.
Andrea4378638467587 2021 márc. 04. - 10:24:26
Szürreális. Erős túlzás a 8.1 pont.
chewing gum 2014 máj. 22. - 20:40:40
Aki még nem látta, sürgõsen pótolja! A címe alapján valami édesbús romantikus löttytõl tartottam, de szerencsére óriásit tévedtem. Abszolút egyedi, semmi máshoz nem hasonlítható a film hangulata. A mûfaja szintén beskatulyázhatatlan: szerintem nem dráma, hanem valahol a pszichothriller és a vértelen horror határán mozog. És hogy valójában mirõl is szól? Igazából semmirõl. Gyakorlatilag a filmnek nincs cselekménye, a nézõ leginkább a nyomasztó közeg miatt borzong és keresi a kiutat, a fõhõssel együtt.
9/10
gaby8174 2014 jan. 28. - 09:55:34 9/10
Gratulálok Janisch Attilának.
Zseni film,nagyon jó rendezés,mély lelki Bergman hatások,elgondolkodtató téma.
Akik az amcsi lövöldözõs olcsó filmeket szeretik,nekik nem jön be,unalmasnak tartják,de nem vagyunk egyformák.Töröcsik Mari meg csak egy van a világon,és büszkék vagyunk rá,hogy nekünk magyaroknak van egy ilyen mûvészünk,kívánom még sokáig legyen köztünk a mûvésznõ.
9/10
szega020471 2013 júl. 06. - 07:58:31 9/10
Ha ez a film Amerikában készül semmi nem menti meg az Oscartól ,és igen Törõcsik Mari a valaha élt legnagyobb színésznõ és nem csak a mi országunkban,hanem a világon!!!!!!!!!!!!!!!
szorokin 2012 jan. 16. - 22:16:46 Előzmény Szani
"A zene (Savall, Ligeti [..])"

Ha valaki tudja, h mi a pontos címük, az írja már meg!!
Köszönöm, elõre is (kerestem és nem találtam)!

A végén az a vonósoss.. háát, nekem adta a skandináv-protestáns (predestinációs-ibsenes-bájronos-kirkegáros) világot.
Összes hozzászólás