Noha a film történetébe sokan a női nem reprezentánsaiként írták be a nevüket, mint tragikák, vampok, clownok, letört bimbók vagy a végzet asszonyai, a mozi világában lényegesen több a markáns férfiszerep. A modernkori krónika azért változtatott az egyoldalúságon. Pap Vera Angi Verája, Czinkóczi Zsuzsa törékeny figurái, Udvaros Dorottya energikus asszonyai, Szabó Ildikó "csajai", hogy csak néhány példát említsek, összetett karakterek. Minden bizonnyal megszűnőben a férfiuralom.
A két legújabb hazai produktum cselekményének középpontjában is női sorsok állnak. Ezzel aztán jószerint ki is merítettük a lehetséges hasonlóságokat, mivel a Franciska vasárnapjai, Simó Sándor alkotása a félmúlt "átkosainak" tükre, Janisch Attila Hosszú alkonya ezzel szemben bárhol, bármikor játszódhatna. Előbbi realista társadalomrajz, utóbbinak a misztikum az egyik kötőanyaga. Franciskát súlyos politikai miliő veszi körül, a másik mű Öregasszonya monodráma médiuma. Eltérőek a kifejezőeszközök is. Ami mégis rokonítja a filmeket: az 1997-es budapesti szemlén kerültek először közönség elé, s most a moziműsorba jutva kísérlik meg elnyerni a nézők rokonszenvét.
A Hosszú alkony, Janisch Attila víziója az amerikai Shirley Jackson talányos írása nyomán született. Egy idős régész asszony kedvet kap ahhoz, hogy kedves tájain barangoljon. Eltéved. Buszra száll. A kopott járművet erőszakos sofőr vezeti, az utasok némaságba burkolóznak. Meghökkentő fordulatok és furcsa események követik egymást. A vándort rossz helyen teszik le a rozzant közlekedési alkalmatosságról. Holttestet vél felfedezni az úttesten. Koszlott szálláson hajtja álomra a fejét. Vibráló villany bántja a szemét. Leesik a lépcsőn. Megrohanják az emlékek. Sejtelmes álmok keverednek a lehangoló válság képeivel, végül beledermedünk a halálba.
A Hosszú alkony ugyanis az elmúlásról szól - a rendező szándéka szerint a költészet és a titkok nyelvén. Számomra a talányosság megragadóbb a poézisnél, jóllehet az átkötések elterelő hadműveletei túlságosan kimódoltak. A kiérlelt formakultúra meggyőzőbb a gondolati tartalomnál. Az előadásmód szuggesztív, a szerző végtelen kapukat nyit ki előttünk, összekuszálja a "sztori" szálait, de ezoterikus homályba is burkolja az "X-be került G. A. úrnő" kutakodásait. A Szindbád és az Esti Kornél is eszünkbe jut, de ezúttal hangsúlyosabb az absztrakció. A szelencemotívum Orson Welles-i "rózsabimbóként" fogható fel, noha megfejtését csak sejthetjük.
Törőcsik Mari sok színnel formálja meg az utazót: intellektuális gazdagsággal, konok méltósággal, szolid humorral. Elementáris alakítás. Medvigy Gábor kompozíciói az esztétikai szépségét és a taszító jelenségeket egyaránt kiváló érzékkel örökítik meg.
Thrillertechnika és filozófiai meditáció ötvöződik a film beállításain. Janisch Attila a mesterséget dicséretesen elsajátította. Az interpretáció után nyilván meg fogja érinteni a még személyesebb mondanivaló ihletésének kényszere is.
