A magyarság délvidéki tragédiája igazából már 1849-ben elkezdődött, de a legnagyobb veszteség majdnem 100 évvel később következett be, 1944 őszen, amikor a Délvidéket megszálló, döntően szerb partizán egységek válaszként az 1941-ben a szerbeket ért sérelmekre magyarok tízezreinek megalázását, megkínzását es meggyilkolását hajtották végre. A partizánok válogatás nélkül hurcoltak el ártatlan nőket, gyermekeket, öregeket, vadállati kegyetlenségű kínzásait követően gyilkolták meg áldozataikat, majd a megszentségtelenített, megcsonkított holttesteket folyóparton, kukoricásban, szeméttelepeken földelték el.
Az áldozatok hozzátartozói és a civil szervezetek minden lehetőséget megragadtak a rehabilitálás, a megbékélés érdekében. Ennek eredményeként 2010 óta a magyar politikában, és tudományos erőfeszítésekben jól érzékelhetően lassú paradigmaváltás zajlott le. Eme szemléletváltás kiemelkedő eseménye volt, amikor 2011-ben a magyar állam a legmagasabb szinten nyilvánította ki, hogy 1944-45-ben Délvidéken a magyarok ellen elkövetett népirtás zajlott. A megbékélési folyamat csúcspontja 2013 nyarán zajlott: együtt hajtott fejet a vajdasági Csúrogon kivégzett ártatlan magyar és szerb áldozatok emléke előtt a magyar és a szerb köztársasági elnök.