A nyolcvanéves Szidónia az isten háta mögötti kis grúz falu kútjánál visszaidézi a múltat, amikor még fiatal lányként szökkenve vitte a korsó vizet, s ma ugyanaz a korsó nehéz, mint a kő. Merengése közben felidéződik egész élete, mely kész történelem. Hatalmak jönnek mennek, mensevikek, szovjetek, aztán a kollektivizálás, majd a Nagy Honvédő Háború, meg a szocializmus. A vidám lányból odaadó feleség, szerető anya lesz, s Szidónia minden szerepében megfelel. Úgy, ahogy azt a nagypolitika is kívánta. Egy hosszú asszonyéletben végig az övéit védte, alkalmazkodott, tűrt, harcolt a belefáradásig. A gyerekei vonalasak voltak vagy sem, nem ez a fontos. Lehettek volna akár a másik oldalon is, Szofiko anyai szeretete, önfeláldozása akkor is végigkísérte volna őket egész életükön át... Az ősi Grúziában a férfiak befejezték harcukat, amikor a nők odadobták fehér fejkendőiket. 1993 szeptemberében Grúziában kétezer nő vonult ki a harctérre az ellenséges csapatok közé. Így született meg a gondolat, hogy a nők a maguk eszközeivel vegyék fel a küzdelmet a háború ellen. Keti Dolidze grúz filmrendező felhívással fordult az asszonyokhoz, s hamarosan nők ezrei vonultak fel Tbiliszi főterén fehér kendőben. Így váltak a fehér kendők a megbékélés jelképévé, és vált szeptember utolsó vasárnapja a Fehér Kendő Napjává...