Szabadságunk szobra

Bakancslistához adom
magyar dokumentumfilm, 40 perc, 2007

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

1947. április 5-én avatták fel az ország legnagyobb emlékművét, a gellérthegyi Szabadság szobrot. Ebben az évben nagypéntek április 4-re esett, ezért egy minisztertanácsi rendelet a felszabadulás ünnepét másnapra helyezte át: így került sor az éveken keresztül Felszabadulási emlékműnek nevezett monumentum átadására ezen a napon. A szobor története azért is érdekes, mert tetten érhető benne, hogyan viszonyult a köznapi ember a propaganda által sulykolt ideológiához, és egyáltalán, hogyan vélekedett arról az eseményről, amelyet hivatalosan felszabadulásnak neveztek.

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
feketevipera 2011 jan. 04. - 20:52:16
Érdekes és tartalmas film volt, viszonylag korrekten összefoglalták benne azt, amit tudni érdemes. Az emberek egy része még a mai napig is felemásan viszonyul a szoborhoz, hiszen nem csak "felszabadulási" szobornak, hanem szovjet emlékmûnek is lehet tekinteni. Mindamellett azonban a Szabadság-szobor Budapest része lett, ezt alighanem el kell fogadnunk, még ha a felépítéséért cserébe tönkre is tették a környéket.