Kr. u. 2003 április első vasárnapjának estéjén Samy Atya a Teológiai Szeminárium rektora, és a majd' 200 éves kaldeus-katolikus egyházözösség lelkipásztora megkért két nagydarab hívőt: járőrözzenek éjszakánként a Péter Pál templom körül. Nehogy ellopják az aggregátorukat.
És jött ki a szemközti házból egy Ahmed, meg egy Mohamed:
- Ugye, azért jártkáltok itt le-föl, nehogy...
Christian és Elias az őrző-védők hümmögtek egyet:
- Nos, ha tudni akarjátok, tényleg el akartuk lopni. Ugye már egy hónapja nincs se villany, se telefon. Nálunk már április 8-a, a háború előtti hét óta ez a helyzet, és a csap is alig csöpög. Azután a Muftival, és - persze Allahhal együtt úgy döntöttünk: maradjon csak nálatok, legalább lesz egyetlen egy kis fény az utcánkban.
Egy szombat-vasárnapot és egy fél hétfőt töltöttünk Mezopotámia kalifátusának székhelyén Havasi János operatőr kollégámmal együtt. Amikor pedig a mise végén a ministráns srácok körbeszaladgáltak a padok között, hogy mindenkivel - voltak vagy 500-an kezet rázzanak, és Szálemet kívánjanak, akkor elszorult a mi szívünk is.
Persze közben itt-ott lövöldözgettek, fosztogattak, ellenőrizgettek, tüntetgettek.
De ez a Bagdad számunkra mégis Isten szívbéli kis csodájaként marad, mint minden virágvasárnap. Tele a datolyafa ágaival, a kezekben. S előző nap a CNN riportja szerint a bagdadi keresztények Ninivébe menekültek... Isten bocsássa meg neki...