Vörös plakát

Bakancslistához adom
L' Affiche rouge
90 perc, 1976

Értékelés:

2 szavazatból
Szerinted?

1944 elején egy nemzetközi partizánbrigád, a Manouchian ellenállási csoport harcolt a megszálló németek és a kollaboráns francia kormány ellen. A huszonhárom főből álló csoportot elfogták, tagjait lefényképezték, és arcukat, nevüket, kivégzésük hírével egy vérvörös keretbe foglalt plakáton kitűzték a városok és falvak utcáin. A németek így akarták bizonyítani, hogy a híres francia ellenállás csupán néhány hazátlan felforgató idegen, spanyol, olasz, magyar, lengyel, mind zsidó és kommunista szélsőséges akciója volt. Ez a történelmi esemény önmagában is kitűnő alapul szolgál egy kiélezett döntési szituációra épülő, lélektani politikai drámához. Cassenti izgalmas filmjének középpontjában azonban nem ez a történet áll. Őt az akkori hősök tetteinek mai értelmezhetősége érdekli. Filmjének hősei nem az akkori ellenállók, hanem a mai színészek, fiatalok, akik megpróbálják eljátszani a több mint három évtizede történteket, és keresni a heroikus áldozatvállalás értelmét és hatását.

Stáblista:

Szereplők

Missak Manouchian
Marcel Rayman
Joseph Boczov
Mélinée Manouchian
L'amie de Rayman

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
gyracz 2009 febr. 20. - 02:09:06 10/10
Kicsit kilátástalan, de vannak csodák. Szeretném megint látni ezt a filmet, gimis koromban vetítette a tv (76, 77, 79? akkor még csak 1 tv volt), akkor nagyon tetszett. Ha valaki segítene, és megkaphatnám a filmet, nagyon megköszönném.

gyracz@freemail.hu