Az aktuális rész ismertetője: Báró Rokoczay Károly igyekszik nyomást gyakorolni a parasztokra, hogy kiderítse, ki áll a robbantás mögött. Katicát is a lebukás veszélye fenyegeti. Annát anyja, a báróné nyomasztja, hogy mihamarabb válasszon magának férjet. A bárókisasszony azonban nem akar még férjhez menni, ezért szembeszáll a szülői akarattal, ami gyanút kelt a hadnagyban, hogy Annának is köze lehetett a robbantáshoz.
A műsor ismertetése: Kalamár Tamás vadonatúj napi telenovellája egy szerelmi négyszögről szól: egy bárókisasszony, egy hű szolgálólány, és két rivális férfi küzdelméről az igaz szerelemért. A romantikus történet 1865-ben játszódik, amikor a rang és a származás ereje még legyőzhetetlennek tűnt. Ám a szívnek már akkor sem lehetett parancsolni, így a Bátrak földje szereplői a hazugságok, az intrikák, de még akár életek kockáztatása árán is készek mindent megtenni a boldogságért, a sikerért és a happy end-ért. A Bátrak földje vállaltan nagy érzelmeken, és a kornak megfelelő, kiélezett élethelyzeteken alapszik, de a történetmesélési és képi megvalósítása nagyon is mai. A korhű környezetben, teljes egészében valódi helyszíneken forgatott sorozat, csodás jelmezeivel és hangulatával csábít mindenkit egy regényes kalandozásra.
Hozzászólások