Soha nem késő

Bakancslistához adom
olasz filmdráma, 2. rész

Értékelés:

26 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Manzi miután elhagyta a nevelőintézetet, kutatásokat végez volt egyetemi tanára mellett, de nem sokáig bírja. Családja mellett, életeleme a tanítás, ezért kisgyerekeket tanít egy iskolában, ahol egyéni módszereivel, értékelésével kivívja a vezetők ellenszenvét. A gyerekek és volt börtönviselt tanítványai ragaszkodnak hozzá. 1960-ban beválogatják egy minisztériumi televíziós oktató programba, ahol a négymillió írástudatlan ország segítése a cél. A Soha nem késő műsor óriási sikereket ér el a tévé képernyőjén keresztül Manzi szénceruzájával és papírtáblájára rótt betűivel. Az eredmény: nyolc év alatt másfélmillió írástudó. Mindez köszönhető egy szenvedélyes tanár, Manzi módszereinek, amit hamarosan számos ország köztelevíziója követ.

A műsor ismertetése: 1946-ban, a háború utáni nehéz időszakban a kitűnővel, frissen végzett tanár Alberto Manzi csak a fiatalkorúak börtönében kap állást. A Gabelli javító intézetben a bűnöző fiatalokkal, a szinte még gyerekekkel kemény szigorral, embertelenül bánnak. Manzi úttörő gondolkodással próbálja megtörni ezt a hagyományt és a fiatal bűnözők bizalmát elnyerve tanítja őket, hogy kikerülve az életbe, be tudjanak épülni a társadalomba. La Tradotta újság nagy feltűnést kelt, amit a fogvatartott fiatalokkal együtt jelentet meg. Szerelme, Ida mindvégig segítő társa lesz ebben a küzdelemben. Ricotta, a “kemény srác” és Felice, a kisfiú élete pedig örökre megváltozik a tanár hatására.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
10/10
Hatpöttyös jan. 31. 22:10:30 10/10
Hát egyszerűen zseniális a film. Csodálatos ahogy bemutatja mire képesek a megszállott tanárok és a tudás.
amadeus3 2018 okt. 27. - 05:17:46 Előzmény csvkata
Köszönjük csvkata! a lusta és tudatlan Port.hu helyett a köz javára végzett munka!
10/10
csvkata 2018 jún. 01. - 21:39:45 10/10
1946-ban, a háború utáni nehéz időszakban a kitűnővel, frissen végzett tanár Alberto Manzi csak a fiatalkorúak börtönében kap állást. A Gabelli javító intézetben a bűnöző fiatalokkal, a szinte még gyerekekkel kemény szigorral, embertelenül bánnak. Manzi úttörő gondolkodással próbálja megtörni ezt a hagyományt és a fiatal bűnözők bizalmát elnyerve tanítja őket, hogy kikerülve az életbe, be tudjanak épülni a társadalomba. La Tradotta újság nagy feltűnést kelt, amit a fogvatartott fiatalokkal együtt jelentet meg. Szerelme, Ida mindvégig segítő társa lesz ebben a küzdelemben. Ricotta, a "kemény srác" és Felice, a kisfiú élete pedig örökre megváltozik a tanár hatására.