Hangár / 2005.03.04

Bakancslistához adom
magyar zenés műsor

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Az aktuális rész ismertetője: A Magyar Televízió Hangár című műsora alig néhány hét alatt a honi zenei élet egyik meghatározó állomása lett, hiszen az Adagio után egy újabb magyar együttes vehetett át aranylemezt a Hangár színpadán.

Ezúttal a Republic együtteshez érkezett Benda Gergő, az EMI marketingigazgatója, hogy átnyújtsa az együttes legutóbbi albumáért az aranylemezt. Természetesen
Cipőék már javában készülnek szokásos, évi, ünnepi koncertjükre, amelyet ezúttal Miskolcon rendeznek majd meg március 15-én.

Kefír is nagy dolgokkal készül, a napokban jelent meg első önálló nagylemeze, Az élet megy tovább. Persze azért a miskolci popsztár számára a duó az igazi felállás.
Nem véletlen, hogy ismét egy közös dalon töri a fejét, hogy kivel? Megtudjátok szombat délután 15 órától a Hangárban.

Ahogyan azt is, hogyan érezte magát Budapesten a világ egyik legzúzósabb rockbandája, a Deep Purple, amelynek koncertjén mi sem természetesebb, hogy a Hangár stábja is ott járt!

Sőt, megmutatjuk Nektek hazánk egyetlen rockmúzeumát, amelynek stílusosan Budapest egyik legjobb zenés szórakozóhelye ad otthont.

A műsor ismertetése: Az új könnyűzenei magazinnal hetente jelentkezik az m1 csatorna. Elsősorban a műfaj aktuális híreivel, hazai és külföldi sztárokkal, most feltűnt tehetségekkel, a legújabb klipekkel, koncertrészletekkel, és slágerlistával foglalkozunk. A popzene valamennyi irányzatát igyekszünk hétről hétre bemutatni, emellett érdekes programokat is ajánlunk a műsorban.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?