Életkerék

Bakancslistához adom
magyar magazinműsor, 3. rész

Értékelés:

11 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Az Életkerék harmadik adásában olyan emberekkel találkoztunk, akik soha nem méricskélték a távolságot, ami vágyaik, küldetésük és lehetőségeik között álltak. Hagyományok és modernitás, alkotás és munka szépen összesimul a végeken, mind egy cél érdekében: hogy jobb legyen azoknak is, akiknek kevesebbet mért a sors.

Ellátogattunk Hodászra, Rézműves Melinda néprajzkutatóhoz, több könyv szerzőjéhez. Melinda itt töltötte gyermekkorát; s ma, budapesti munkája mellett itt irányítja és fejleszti Európa első és egyetlen Roma Tájházát, ahol számos közösségépítő program mellett webrádió-oktatás is zajik, Mata András vezetésével.

Másik vendéglátónk L. Ritók Nóra. Az általa vezetett Igazgyöngy Alapítványt már sokan ismerhetik: hosszú évek óta működik művészetpedagógiai és szociális programjuk Berettyóújfaluban és térségben. Egy éve nagy fába vágták a fejszéjüket: szociális webshopot üzemeltetnek a toldi asszonyok keze munkájával készült kézműves termékeiknek. Az apró zsákfaluban csodák születnek - erről és az alapítvány komplex munkájáról mesélt Nóra.

A műsor ismertetése: Egy műsor, ami azt szeretné bebizonyítani, hogy nincs létjogosultsága a megkülönböztetéseknek és a rossz beidegződéseknek.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Alkotók

Hozzászólások

Szerinted?
Margo Hriczu 2018 febr. 09. - 17:17:26
Valahogy miért nincs szó ebben a mûsorban cigány bûnözésrõl?? Miért csak a szépített dolgokról beszélnek, mert természetesen errõl is kell beszélni. A valóság sajnos nemcsak errõl szól. Neves mûvészek, ismert cigány embereket miért nem szólaltatják meg, miért nem ítélik el, amikor cigányok idõseket terrorizálnak, rabolnak ki és tanárokat , orvosokat félemlítenek, megverik!! Mint ismert cigány emberek járni kellene és fórumot tartani a saját fajtájuknak, viselkedésrõl, beilleszkedésrõl, munkáról. Az Õ szájukból hitelesebbnek tûnne.