ÁlomÉpítők 2.

Bakancslistához adom
reality műsor, 4. rész

Értékelés:

21 szavazatból
Szerinted?

Az aktuális rész ismertetője: Egy 11 éves kisfiú álmait váltja valóra a szupercsapat. Milán, szülei tudta nélkül, titokban írt levelet Nagy Sanyinak, Kate-nek és Nikosznak. Milán édesanyja otthon neveli kisebbik fiát, a hat éves Danit, aki szellemi fogyatékos és mozgásában korlátozott. Milán apukája hivatásos katona. Öccse betegsége miatt - mivel nem tud lépcsőzni - egy felújításra szoruló házba költöztek Székesfehérváron, mondván majd idővel szépen felújítják, lakhatóvá teszik. Fel is vettek hitelt, ám a válság elvitte a pénzüket. Milán édesapja dolgozott Kolontáron, a vörös iszap károsultaknak segített, és ott volt Felsőzsolcán, amikor az árvízkárosultak kerültek bajba. Most pedig az ő családjának van szüksége támogatásra, ugyanis csak úgy tudnak kilábalni a bajból, ha Ferenc, az édesapa Afganisztánba megy dolgozni. Milán azonban nagyon szomorú lenne, ha hosszú időre távol kellene lenni édesapjától, ezért kérte az ÁlomÉpítők segítségét.

A műsor ismertetése: Az ÁlomÉpítők csapata, Kate-tel a belső építésszel, Nikosszal az építész mérnökkel, és Nagy Sanyival a műsorvezetővel az élen ismét útra kelt, hogy az országot járva olyan családokat, intézményeket keressenek fel, amelyek önhibájukon kívül kerültek kilátástalan helyzetbe. A műsor készítői igyekeztek olyan embereket felkutatni, akik nehéz sorsuk ellenére sokat tesznek másokért, vagy akár saját családjukért. Akadnak olyanok is, akik az összetartásukkal, egymás iránt érzett ragaszkodásukkal váltak példaértékűvé.

Egyéb epizódok:

Stáblista:

Hozzászólások

Szerinted?
hókifli 2011 dec. 12. - 13:12:01
Hogy egy kicsit árnyaltabb legyen a kép...

http://www.remalomepitok.blogspot.com/
MrTheMaterox 2011 nov. 10. - 21:46:16
a fehérvári rész a szomszédbanvan
ez szép gesztus lenne ha nem tünt volna el a létránk meg a horgász szettünk
-csengõzoli-- 2011 nov. 06. - 16:48:35
Milyen jó kis mûsor ez...
Gratula a készítõinek, azthiszem ez ma az egyik, ha nem A legszínvonalasabb mûsor.
m.a.n.n.a 2011 okt. 15. - 11:58:52
Az elsõ évadot is szerettem, nagyszerû mûsor szomorú történetekkel. Sokszor nagyon szívszorító a családok helyzete és úgy gondolom fantasztikus a csapat ami új házat és ezzel új lehetõséget ad az embereknek. nekem személy szerint jobban tetszik mint az amerikai változata mert ez emberibb, nincs benne megjátszás és túlzás.