Az aktuális rész ismertetője: Kazah Rómeó magyar Júlia. Vadim még a rendszerváltás előtt kiskatonaként szolgált Magyarországon, és ahogy az lenni szokott, beleszeretett egy magyar lányba. Csupán egy év jutott a szerelmeseknek, ugyanis nem csak a szovjet uralom, de a boldogságuk is véget ért. A lány szülei eltiltották őket egymástól. Egy élet viszont elkezdődött, Kittié, aki 26 év elteltével keresi Vadimot, az édesapját. Éva sosem ismerte az apját. A nevét ugyan tudja, de ezen kívül csupán a családi legendárium néhány rá vonatkozó története adott neki valamiféle kapaszkodót a gyökereivel kapcsolatban. Nem tudja, hogy azért hagyta el, mert a sok éhezés miatt angolkórt kapott, és még gyerekkorában megállt a növésben, az apja pedig így nem akarta vállalni, vagy talán az édesanyja szakított meg az apával minden kapcsolatot. Éva választ akar kapni a kérdéseire.
A műsor ismertetése:
Több ezer ember keresi a családját, családtagját Magyarországon.
Gyerekek a szüleiket, szülők a gyerekeiket, testvérek egymást, akik sosem, vagy nagyon régen találkozhattak, de vágynak egymásra. Végre pontot akarnak tenni a múltra, és együtt akarják élni a jövőt. A Keresem a családom második évadjába is azok jelentkeztek, akiket elszakított egymástól a sors, a családi viszály, vagy a történelem.
Több mint egyéves kutatómunka előzte meg Lilu műsorának forgatását. Volt, akit Limában, Kaliforniában, Temesváron, vagy épp Miskolcon találtunk meg.
Gyakran csak egy név, születési hely és dátum állt a rendelkezésünkre, de sok hónapnyi talpalás után sikereket értünk el, és Lilu végül összehozta azokat, akik mindig is egymáshoz tartoztak. De sajnos az is előfordult, hogy a műsorvezetőnek rossz hírt kellett közölnie a keresővel.
Hozzászólások