Az aktuális rész ismertetője: Óriási tévedés, hogy csak akkor iszunk, ha szomjasak vagyunk. Sőt, coca levelet sem csak jóleső hatása miatt, hanem főleg a társaság kedvéért, és ha olyan helyen vagyunk, magaslati betegség ellen rágunk. A San Pedro kaktusz leve pedig kifejezetten lélektisztító hatású. A tubákkal ugyan tele megy modern, európai orrunk, de Mongóliában ez az emberek közötti kapcsolat része. Akárcsak a pálinkaivás, melybe egy kevés készpénz nélkül nem is illik belefogni. Mongóliában ugyanis ha az embert megkínálják pálinkával, pénzt is kap mellé. A csángók pityóka borának is története van, amelynek a neve ellenére sincs köze sem a szalonspicchez, sem a krumplihoz. Az indiánok a chichával, a kukoricasörrel először a Földanyát kínálják meg, csak utána kezdik el inni. Japánban a teát pedig nem isszuk, hanem órákig odaadóan imádjuk, meghajlunk előtte és a teáscsésze nagysága előtt. Vagyis ha jobban megvizsgáljuk a dolgot, mindjárt kiderül, hogy az ivás és a füstölés a legkevésbé csupán káros szenvedély. Ha rituálisan végzik, spirituális, közösségi tevékenység, melyet minden kultúrában megtalálunk. De hogy hogyan, az kiderül a Világfalu mai epizódjából.

A műsor ismertetése: "A "Világfalu" kifejezést McLuhan használta először bolygónkra, amit a tömegkommunikációs eszközök kicsiny faluvá zsugorítottak. Igaz, az információk percek alatt eljutnak távoli földrészekre, de hogy mennyire értjük egymás gondolkodásmódját, az is kiderül a véres híradásokból. Az életem úgy hozta, hogy különböző kultúrákban nevelkedtem, az elmúlt harminc év során, pedig több tucat országban forgattam. Mindig abban reménykedtem, ha sikerül megértenem, hogyan gondolkodnak az emberek egy kis afrikai faluban, a dalai láma udvarában vagy a dél-amerikai esőerdő mélyén, akkor talán sikerül megértenem a pesti szomszédomat is.

A világ nagy részén az emberek másként születnek, másként élnek, másként halnak, másként szeretnek, másként gondolkodnak, mint mi! Valami okuk talán csak lehet erre! Hátha lehet tőlük tanulni. Két éve elhatároztam, ismét nyakamba veszem a világot. Megkértem Magyarországon élő külföldi barátaimat, mutassák meg saját kultúrájukat.

Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca-tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz-szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben a máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim.

A tizenkét részes sorozatban tucatnyi kultúra mindennapjait hasonlítjuk össze a születéstől a halálig. Sőt azon túl is."

- Kepes András