Az aktuális rész ismertetője: ByeAlex, polgári nevén Márta Alex korábban már több kislemeze is megjelent, valójában az Eurovíziós Dalfesztivál 2013-as magyar nemzeti válogatójában, A Dalban tett szert ismertségre. Ő képviselte Magyarországot a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválon Malmőben a Kedvesem című saját szerzeményével, melyből Palásti Kovács Zoltán készített remixet _ a versenyen 10. helyezést ért el. A ByeAlex és a Slepp alakulása nagyjából 2015 nyarára tehető. Több co-produkció is fűződik a nevéhez, mint a Lotfi Begivel közös Bababo, vagy a Pixával megírt Részeg, illetve a mostani újdonság, a Lábas Viki közreműködésében előadott Menned kéne. A Slepp persze nem dobta el a régi ByeAlex klasszikusokat sem, ezért olyan dalok is halhatóak a koncertrepertoárban, amelyek Alex 2011-15 közötti munkáinak eredményei, mint a Fekete, vagy az Az Én Rózsám.
A műsor ismertetése: Az "Akvárium Stage Pass" sorozatban hazai és külföldi együttesek legnagyobb bulijait nézheted ismert fesztiválos helyszínekről.
Hozzászólások