Festőművész. Budapesti szabadiskola, mesterei: Bortnyik Sándor, Gallé Tibor, Örkényi-Strasser István; École Technique Supérieur Art et Publicité, Párizs. 1948-1949 között az Iparművészeti, 1949-1974 között a Magyar Képzőművészeti Főiskola tanára. 1952: Kossuth-díj; 1956: Munkácsy-díj; 1972: érdemes művész; 1976: kiváló művész; 1982: Munka Érdemrend. Az 1958-as brüsszeli világkiállítás magyar pavilonjának dekoratív falképét feleségével, Túry Máriával közösen készítette. Fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba, Párizsba emigrált, majd hazatértekor, 1939-ben deportálták. A lágerben átélt megrázkódtatások hatására később expresszív, vészterhes hangulatú művek születtek. Pályája kezdetén könyvgrafikával, plakáttervezéssel is foglalkozott. Az 50-es évek hivatalos művészetpolitikája által támogatott alkotók közé tartozott, több ideologikus művet, számos sgraffitót, mozaikot, pannót készített közintézmények számára. Festői stílusa elsősorban a kubizmus és a konstruktivizmus elemeiből táplálkozott. A 60-as évek csendéletein egymásban megtörő síkok, szálkás, grafikus vonalakkal megrajzolt, a közvetlen látványtól elvonatkoztatott tárgyak szerepelnek. Későbbi művein - így épületbelsőkbe szánt pannótervein - sötét kontúrvonalú, a fekete és a fehér árnyalataiból felépülő, egymást átfedő, foltszerű mezők töltik be a teljes képfelületet. A 80-as évekre a konstruktív szerkesztésmód háttérbe került, formái egyre szétáradóbbak lettek.