Az aktuális rész ismertetője:
Nagyon jókedvűen indult a SZENES-TURNÉ csapata a dalok versenyének 7. elődöntőjére: Gyöngyösre. Szenes Iván Rezső téri lakásán előadta a Túl hatvanon Gyöngyös felé - Kálmán Imre fiával Kabos Lászlónak írt - nagy sikerű dalát. Az indulás előtt Szenes Iván otthonának szalonjában személyesen készítette fel Bebét, A legtöbb ember ott hibázza el című aktuális versenydal éneklésére, majd a piros autóbusz elindult Nagyréde irányába, ahol a csapat egy kecskefarmra látogatott. A tavaszi napsütésben kellemesen telt a kora délután. Koós János - az állatok nagy barátjaként - először merészkedett a karámba, hogy megbarátkozzon a kecskékkel. Tépett egy kis füvet és máris a tenyeréből evett az egész nyáj. Bella Levente és Mary Zsuzsi is megpróbálta utánozni a mutatványt, de hiába. Koós János szerint az állatok megérzik, ki a jó ember. Közben, lassan megsült a kemencében a friss házi kenyér és a kecskehús is, és az előadók hatalmas lakomát csaptak. Finom nagyrédei borokkal öblítették le az ebédet és már indult is a próba.
Gyöngyösön majd 500-an voltak kíváncsiak az élő koncertre. Mary Zsuzsi A trombitás című dallal kezdte a műsort, amelyhez ismét egy új ruhakölteményt öltött magára. Nem véletlen, hiszen Zsuzsi minden trükköt bevet a győzelem érdekében. Payer András a Halálos méreg című dallal - amelyet Záray Márta énekelt utoljára -, versenyzett. Ez a dal az a dal - zengte Koós János, az állatbarát. A közönség vastapssal jutalmazta. Gallusz Niki a Mondd, miért szeretsz te mást? énekelte. Az este sztárvendége: Delhusa Gjon, aki az Ez az utolsó tánc című dallal próbált a Slágerek Túlélő show-jának döntőjébe jutni. 17 évesen a Táncdalfesztiválon állt először a nagyok között. Boldog volt, hogy ismét velük lehetett. Bebe A legtöbb ember ott hibázza el című dalt énekelte és titkon remélte, nem hibázza el. Kovács Kati a Jobb ez így nekem című dalt versenyeztette. Az estet Aradszky László zárta a Nem csak a 20 éveseké a világ című örökzölddel.
A műsor ismertetése: Slágerek túlélő show-ja. Koncertek, kulisszatitkok és retró-életérzés: örökzöld slágerek, közkedvelt előadók és egy farmotoros Ikarus-busz. A műsorban Szenes Iván felejthetetlen dalai versenyeztek adásról adásra a helyi közönség és a nézők kegyeiért. Hét állandó szereplőt (Koós János, Kovács Kati, Aradszky László, Mary Zsuzsi, Payer András, Gallusz Niki, Bebe) vittünk turnéra az országban. A turnévezető Bakacsi Béla. Aki pedig mindezt a helyszíneken összefogta, Bella Levente. Vác, Budapest, Kisbér, Szentendre, Békéscsaba, Litér, Gyöngyös és Győr felé követhettük a farmotoros Ikarus-busz utasainak életét. A népszerű szerző személyesen készítette fel az előadókat, aktív résztvevőjévé vált a műsornak - a háttérből. Jól ismert meglepetés-vendégek is csatlakoztak a fellépőkhöz, köztük Bodrogi Gyula, Voith Ági, Túri Lui, Gáspár Laci, Harangozó Teri, Delhusa Gjon és az Apostol együttes. A koncert-helyszíneken megszavazott dalokból állt össze a 8. adás anyaga és ebben derült ki, melyik a legnagyobb túlélő sláger, vagyis melyik a legnépszerűbb Szenes-dal.
Hozzászólások