Az aktuális rész ismertetője: Bármilyen különösen is hangzik, de a monogámia kimondottan ritkaságszámba megy az élővilágban. Számos faj belső törvényei kifejezetten a hűtleneknek és a kicsapongóknak kedveznek, és olyan állattársadalmak is léteznek, ahol a házasságtörők nem csak, hogy bűntetlenül megúszhatják félrelépéseiket, de egyenesen követendő példaképnek számítanak. A szabadelvű rendszer tehát a legéletrevalóbbak szempontjából kifejezetten előnyös, a félénkebbek esetében viszont azzal a szomorú következménnyel jár, hogy előfordulhat, hogy egész életükben nem jutnak hozzá a házasság örömeihez.
A műsor ismertetése:
Ismét egy film, melyben minden a szexről, a párosodásról és a legegzotikusabb udvarlási szokásokról szól - a főszerepet azonban ezúttal az ember helyett az állatok játsszák. Saját életünkből jól tudjuk, hogy a nemi vágy leigáz, megbabonáz, és csalódások végeérhetetlen sorozatát okozza. De mi a helyzet ott, ahol a természet vad törvényei uralkodnak?
Nos, az állatok ebben a tekintetben is tartogatnak meglepetéseket, hiszen sok esetben szembeszökően "emberien" viselkednek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy, ha udvarlásról van szó, az első és legfontosabb szempont náluk is a jó megjelenés - még akkor is, ha ez komoly áldozatokkal jár. Nézzük csak az örök kedvencet, a pávát! Vajon mi értelme, hogy a hímek hatalmas erőforrásokat mozgósítanak színes farktollazatuk előállítására, pedig azok korántsem könnyítik meg a táplálékszerzést, és kifejezetten hátráltatják a ragadozók előli menekülést? A válasz mintha ismerősen csengene: mert a tyúkok választanak párt, és nekik a lenyűgöző farktollak tetszenek.
A filmben a hegyi páviánoktól a pávákig és a krokodiloktól a farkasokig a legkülönfélébb teremtményeket leshetjük meg udvarlás közben, hogy feltegyük magunkban az örök kérdéseket: ki írja ezeknek a lenyűgöző attrakcióknak a forgatókönyvét? Meddig hajlandóak elmenni az állatok választottuk megnyeréséért? Csupán a fajfenntartást szolgáló beidegződött aktusokról van szó, vagy igazi szerelmi vallomásnak tekinthetjük násztáncaikat, énekeiket és gyengéd érintéseiket?
Hozzászólások