Az aktuális rész ismertetője: A Pannon Filharmonikusok koncertje az új esztendő elején igazi 20. századi muzsikát kínál, amely mégsem avantgárd. A hangverseny címét is adó darab, a hegedűverseny A vörös hegedű című film zenéjéből merít, Corigliano műve méltán kedvelt, most a budapesti közönség is találkozhat vele élőben, Elina Vähälä finn hegedűművész szólójával. Bernstein Candide-ját ugyan a 18. századi francia filozófus, Voltaire regénye ihlette, zenéje egyértelműen amerikai és 20. századi. A könnyed opera, sőt műfaji megjelölése szerint operett népszerű nyitányát John Corigliano hegedűversenye követi: a "The Red Violin" zenei anyaga A vörös hegedű című film zenéjéből táplálkozik. A hangversenyt záró mű, Dohnányi fisz-moll _ úgynevezett "romantikus" vagy "nagyzenekari" _ szvitje. Előadói apparátusának nagysága, tételrendje akár szimfóniává is tehetné, sőt, bizonyos szempontból az is. Ugyanakkor az első tétel intonálása inkább a szerenádok hangulatát idézi. Az Andante feliratú variációs tétel sziporkázóan hangszerelt, lendületes, organikusan építkező, folyamatosan előre haladó kompozíció. A tétel hangzásvilága leginkább szimfonikus költemények vagy filmzenék hangvételére emlékeztet. Az est vendége Elina Vähälä hegedűművész, akinek zenéléséről így írt a Chicago Tribune: "...gördülékenyen és elegánsan játszó, tehetséges muzsikus, akinek briliáns technikája túláradó energiával, érzékenységgel és képzelőerővel párosul." Vähälä tizenkét évesen lépett először nagyzenekar tagjaként a színpadra, elnyerte az ifjú mesterszólista címet, megnyerte a New York-i Ifjú Koncertművészek Nemzetközi Versenyét. 2008-ban a Nobel-békedíj kapcsán szervezett koncerten lépett fel. Az estet Bogányi Tibor vezető karmester dirigálja.
Hozzászólások