Az aktuális rész ismertetője: A sötét idők után eljön végre a napfény és a nagy slágerek aranykora is. Rodgers és Hammerstein Oklahoma című musicaljétől a Guys and Dolls-on (Macsók és Macák), a Carouselen, a Csókolj meg Katámon, a Muzsika hangján át (Kiss me Kate) át a My Fair Lady-ig, örök és jól ismert dallamok kövezték ki az igazi Broadway útját.
A műsor ismertetése: Zenés színpadi műfaj az ókor óta létezik, azonban a musical őse a daljáték, az és az operett. Fiatal műfaj, nagyjából a XIX.- XX. század fordulóján, az amerikai zenés színházi kultúra létrejöttekor vált önállóvá. A Broadway és a musical fogalma mára összefonódott. A musicalt gyakran a modern kor operájának is nevezik. Több mérföldköve is volt fejlődésének: először a Broadwayen bemutatott jazz-operettek, jazz-musicalek sikere emelte az égbe a szerzőket és az azóta sztárnak is nevezhető előadókat. Bár ízig-vérig amerikai műfajról beszélünk, azért meg kell említeni, hogy a Broadwayt (a legendás 42. utca, amiről musical is készült), ahogy Hollywoodot is, a Kelet-Európából bevándorolt, főként zsidó származású producerek tették naggyá. Sok zeneszerző is erről a területről érkezett. A kiváló énekes-színésznő, Julie Andrews kalauzol végig bennünket a musical izgalmas, csillogó, fülbemászó világában a kezdetektől napjainkig. Az első részben a kezdetekről, a műfaj kialakulásáról kapunk ízelítőt.
Hozzászólások