Az aktuális rész ismertetője: A formációt Oláh Dezső alapította. Többek között a Művészetek Palotájában, a Merlin Színházban és a Thália színházban szerepeltek már. A zenekar zongoristája Oláh Dezső klasszikus konzervatóriumi tanulmányai után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakára, ahol nagy megtiszteltetésére Oláh Kálmán liszt díjjal kitüntetett művészénél tanulhat. Oláh Dezső, László Attila vezetésével a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Big Band-jében játszik. Képviselte már az iskolából összeállított zenekarban, iskoláját a Bartók rádió márványtermében, ahol a Combó koncerten elhangzó repertoárban saját hangszereléseit is bemutatták. 2006.-ban az Aranytíz Művelődési Központ által rendezett versenyen a legjobb hangszeres szólista díját kapta, amelyen jazz standardek mellet saját szerzeményét is előadta (Once more) címmel. A zenekarban Pecek Lakatos Krisztián bőgőzik aki a Bartók rádió által szervezet Országos Tehetségkutató verseny győztese. Együtt játszott már Szakcsi Lakatos Bélával, John Pattitucci-val és Tony Lakatos-sal is. A dobos Pecek Lakatos András a Bartók rádió országos dob tehetségkutató versenyének győztese Szakcsi Lakatos Béla zenekarában játszik. A zenekar jazz standardeket ad elő, amelyekben nagy szerepet játszik a kollektív játékmód.
Hozzászólások