Az aktuális rész ismertetője: Kovács Beáta Csőváron nevelkedett és a gyülekezeti közösséghez tartozás mindig is fontos szerepet játszott az életében. Kántorképzőbe járt és úgy alakult az élete, hogy a zenei pályát választotta. Zenei menedzserként a hazai zenei életet támogató alkotóműhelyekben dolgozott, mígnem rájött arra, hogy a fővárosi élet helyett inkább a vidéki életmód állna közelebb hozzá. Leköltözött a Balatonfelvidékre, ahol megérett benne az elhatározás: péknek áll. Elvégzett egy képzést, majd eleinte piacokon árult, később saját pékséget nyitott. Missziónak érzi, hogy az ipari kenyérsütés helyett a kézműves kovászos kenyereket népszerűsítse. Mélyen gyökerező evangélikus hitéről is beszélgettünk filmünkben.
A műsor ismertetése: Nem csak azért érdemes valakiről portrét készíteni, mert híres, sok díjat nyert, okos vagy szép. Sokszor sokkal érdekesebb az olyan történet, ami azokról szól, akik nem mindig vannak a reflektorfényben, de életük példamutató. Az Isten kezében című sorozat csaknem két évtizede arra törekszik, hogy bemutassa a Mindenhatót legkülönbözőbb emberi sorsokon keresztül.
Hozzászólások