Az aktuális rész ismertetője: Sanghajban a húszas években bármit meg lehetett tenni és minden kapható volt. Éppen ezért nyugat-európai és amerikai kalandorok, valamint életművészek ezrei választották otthonul az ópium fővárosát, az ázisiai Párizst, ahol több mint százezer örömlány dolgozott. A kábítószer és a prostitúció mellett Sanghajban a bűnözés is virágzott, a maffia és a rendőrség ugyanazokból az emberekből állt, az emberrablás pedig mindennapos volt. Míg a kínaiak nyomorban éltek, a külföldiek luxusvillákban laktak és hatalmas összegeket költöttek perverz és illegális szórakozásokra.
A műsor ismertetése: Párizs, Berlin és Sanghaj. Hogy mi a közös bennük? Világvárosok, melyekben a művészet, a kultúra, a politikai szabadság korrupcióval, brutalitással és dekadenciával párosul. A tolerancia és a szabadság határainak kitolásával a huszadik század társadalmi, politikai és szexuális kultúráját meghatározó városokká váltak.
Hozzászólások