Az aktuális rész ismertetője: A filmekből, a hírekből, sőt ma már a játékokból is csöpög a vér. De miközben a világnak ezen a nyugatinak mondott fertályán egyre nagyobb üzlet a halál, a személyes életünkben mégsem merünk szembesülni vele. Az emberiség nagyobbik része nem húz ilyen éles határt élet és halál között, mint mi.
Az ősi kultúrák mindig igyekeztek feldolgozni a halál gondolatát, így nem is okozott nekik olyan szorongást, mint nekünk. Ők ma is együtt élnek földöntúli lényekkel.
Marokkóban például afrikai rabszolgák leszármazottai pusztító áldozatokat hozva gonosz dzsinnekkel viaskodnak. A Világfalu kamerája rögzítette a számunkra dermesztőnek tűnő jelenteket. A dél-amerikai sámánok ezzel szemben társalognak a szellemekkel. Ázsiában a hinduk és a buddhisták természetesnek tartják a lélekvándorlást, sőt a Világfaluban találkozhatunk egy újjászületett lélekkel, egy tibeti mesterrel is. Ötéves, és elsőre egyszerű, mindennapos kisfiúnak látszik, de néhány perc után kiderül, erről szó sincs. Japánban, mint annyi minden más, a halál is becsület dolga. A kamikázék szemében az öngyilkosság nem akármilyen dicsőség. Eközben pedig a hozzánk közelebbi Kárpátokban megbocsáthatatlan bűnnek számít, ha valaki önkezével vet véget az életének.

A műsor ismertetése: "A "Világfalu" kifejezést McLuhan használta először bolygónkra, amit a tömegkommunikációs eszközök kicsiny faluvá zsugorítottak. Igaz, az információk percek alatt eljutnak távoli földrészekre, de hogy mennyire értjük egymás gondolkodásmódját, az is kiderül a véres híradásokból. Az életem úgy hozta, hogy különböző kultúrákban nevelkedtem, az elmúlt harminc év során, pedig több tucat országban forgattam. Mindig abban reménykedtem, ha sikerül megértenem, hogyan gondolkodnak az emberek egy kis afrikai faluban, a dalai láma udvarában vagy a dél-amerikai esőerdő mélyén, akkor talán sikerül megértenem a pesti szomszédomat is.

A világ nagy részén az emberek másként születnek, másként élnek, másként halnak, másként szeretnek, másként gondolkodnak, mint mi! Valami okuk talán csak lehet erre! Hátha lehet tőlük tanulni. Két éve elhatároztam, ismét nyakamba veszem a világot. Megkértem Magyarországon élő külföldi barátaimat, mutassák meg saját kultúrájukat.

Kíváncsi voltam, boldogabbak-e Indiában azok, akiket már gyerekkorukban összeadnak, és nem kell a kamaszkori szerelmi csalódásokkal bíbelődniük. Vagy, mondjuk Marokkóban, akiknek egyszerre van három feleségük, nem egymás után, mint nekem. Milyen lehet nem a lakásért, házért küzdeni egy életen át? Nem lenne jobb négyezer méter magasságban a Titicaca-tó közepén, egy úszó nádszigeten élni vagy egy jurtában a mongol sztyeppén, úgy, ahogy őseink éltek másfélezer évvel ezelőtt? Kíváncsi voltam képes lennék-e stressz nélkül élni. Mondjuk, az Andok hegyei között elengedni magam egy transz-szertartáson, és a sámán tanácsára a révületben eggyé olvadni a természettel. Vagy Japánban, egy többórás teaszertartáson elmélyülten gyönyörködni a teáskannában és egy kétszázötven éves teáscsészében. A Gangesz partján a lélekvándorlással barátkoztam, miközben a máglyán elégettek egy halott asszonyt, Észak-Afrikában pedig egy véres dzsinn-szertartáson igyekeztem meglesni a szellemeket. De legalább ennyire érdekelt az is, milyen értékrend szerint élnek gyimesi csángó, oláh cigány vagy ortodox zsidó barátaim.

A tizenkét részes sorozatban tucatnyi kultúra mindennapjait hasonlítjuk össze a születéstől a halálig. Sőt azon túl is."

- Kepes András