József Attila:
Sírdomb a hegycsúcson
A holtan megbántott Adyé

Üveghegy ez. Ezerszínű üveg.
Az ördög csuszkál oldalain föl-le.
Hántott héjú szivekből ez a hegy
Már régen épült. S énekelni megy
Hajnalban ez a hegy a vaksi földre.

– Sej haj, meghalt!… Ó, meghalt!… Hosszu csend.
A hegy kigyúl és táncolni kezd aztán.
Egy sírdomb megy a hegy csúcsára. Fenn,
Ott fenn megáll. Lefekszik. Vértelen
Fénylelke forrón leömlik az arcán.

Hullámzik még és lépcsőkké mered.
– A hegy csúcsáról nagyon messze látni,
Fennebb, a hantról, még messzebbre látni,
Ki akar látni, apró emberek? –
Csak csend. És újból zeng, ragyog a hegy.
1924. aug. 20.

Mindkét zseniről sokat mondó költemény!
Magam rátalálva anno e versre, már középiskolásként is mélyen megragadott. Akkoron elmondva díjat is nyertem vele. Később aztán, felnőtt versmondóként is nagyon megtisztelt, hogy többször előadva is volt alkalmam felhívni rá a verskedvelő hallgatóság figyelmét.

Ez a vers az egyik tökéletes példázata annak, amit régóta nem értek igazán, pedig emberi törvényszerûség. Jobban nem is lehetett volna megírni.
Mégpedig azt, hogy hogyan képesek férfiak és nõk ilyen közel, majd ennyire távol kerülni egymástól. Ez a közelség, aztán törvényszerûen ez a drasztikus idegenség.......az élet egyik legnagyobb kérdése, hogy miért kell ennek így lennie. Hiszen elválni békében, szeretetben is lehet, és a másik ember továbbra is maradhatna fontos, és érték. Ady hihetetlenül gõgös ember volt, ez átüt a sorokon is.

Elbocsátó, szép üzenet

Törjön százegyszer százszor-tört varázs:
Hát elbocsátlak még egyszer, utólszor,
Ha hitted, hogy még mindig tartalak
S hitted, hogy kell még elbocsáttatás.
Százszor-sujtottan dobom, ím, feléd
Feledésemnek gazdag úr-palástját.
Vedd magadra, mert lesz még hidegebb is,
Vedd magadra, mert sajnálom magunkat,
Egyenlõtlen harc nagy szégyeniért,
Alázásodért, nem tudom, miért,
Szóval már téged, csak téged sajnállak.
Milyen régen és titkosan így volt már:
Sorsod szépítni hányszor adatott
Ámító kegybõl, szépek szépiért
Forrott és küldött, ékes Léda-zsoltár.
Sohase kaptam, el hát sohse vettem:
Átadtam néked szépen ál-hitét
Csókoknak, kik mással csattantanak
S szerelmeket, kiket mással szerettem:
És köszönök ma annyi ölelést,
Ám köszönök mégis annyi volt-Lédát,
Amennyit férfi megköszönni tud,
Mikor egy unott, régi csókon lép át.

És milyen régen nem kutattalak
Fövényes multban, zavaros jelenben
S már jövõd kicsiny s asszonyos rab-útján
Milyen régen elbúcsuztattalak.
Milyen régen csupán azt keresem,
Hogy szép énembõl valamid maradjon,
Én csodás, verses rádfogásaimból
S biztasd magad árván, szerelmesen,
Hogy te is voltál, nemcsak az, aki
Nem bírt magának mindent vallani
S ráaggatott díszeibõl egy nõre.

Büszke mellemrõl, ki nagy, telhetetlen,
Akartam látni szép hullásodat
S nem elhagyott némber kis bosszuját,
Ki áll dühödten bosszu-hímmel lesben,
Nem kevés, szegény magad csúfolását,
Hisz rajtad van krõzusságom nyoma
S hozzám tartozni lehetett hited,
Kinek mulását nem szabad, hogy lássák,
Kinek én úgy adtam az ölelést,
Hogy neki is öröme teljék benne,
Ki elõttem kis kérdõjel vala
S csak a jöttömmel lett beteljesedve.

Lezörögsz-e, mint rég-hervadt virág
Rég-pihenõ imakönyvbõl kihullva,
Vagy futkározva rongyig-cipeled
Vett nimbuszod, e zsarnok, bús igát
S, mely végre méltó nõjéért rebeg,
Magamimádó önmagam imáját?
Kérem a Sorsot, sorsod kérje meg,
Csillag-sorsomba ne véljen fonódni
S mindegy, mi nyel el, ár avagy salak:
Általam vagy, mert meg én láttalak
S régen nem vagy, mert már régen nem látlak.

NEM JÁTSZOM TOVÁBB

Hunyok, de nem kell a hunyósdi,
Pedig érkeznek szép szavak.
Nem játszom tovább, bánom is én,
Hogy »föl«, »csitt«, »szabad«, »nem szabad«,
Bánom is én, bánom is én.

Nem akarom, amit akartam,
Nem akarom, aki akar
S a gyûlölõket bánom is én,
Engem most szent közöny takar.
Bánom is én, bánom is én.

Megistenülök, magamért csak,
Vagy megdöglök csak magamért.
A többit pedig bánom is én,
A pénzt, a kedvet, a babért,
Bánom is én, bánom is én.

Õrizem a szemed

Már vénülõ kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülõ szememmel
Õrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Õsi vad, kit rettenet
Ûz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülõ kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülõ szememmel
Õrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S õrizem a szemedet.

1918

Youtube:
(Latinovits Zoltán - Ady Endre: Õrizem a szemed: https://www.youtube.com/watch?v=wff8JUIJApI)

Fantasztikus, hogy régen mennyit használtuk az 500 Forintos bankjegyet, amit Ady Endre arcképe díszített.

KOCSI-ÚT AZ ÉJSZAKÁBAN

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.

----------------------------------------------
KOCSI ÚT AZ ÉJSZAKÁBAN 2. (fõhajtás Ady Endrének, tõlem...:)

Kifli alakú a Hold
Elõttem a sivatag, méla
Undorral vezetek máma
Kifli alakú a Hold

Minden tagom összetört
Öngyújtóm sehogy'se lobban
A kedvesem darabokban
Minden tagom összetört

Fut velem egy rossz szekér
Utánam szirénák szólnak
Félig szétlõtt gumikkal tépek
Fut velem egy rossz szekér

O.Miki 2015.

Lehet a Mester forog a sírjában. ;)

Ha minden igaz, 1909-ben íródott. Érett férfikorban alkotta, szóval...

Ezt mikor írta a mester?
Mert elsõ olvasatra elég gyengécskének, vagy inkább kiforratlannak tûnik.:D

KOCSI-ÚT AZ ÉJSZAKÁBAN

Milyen csonka ma a Hold,
Az éj milyen sivatag, néma,
Milyen szomoru vagyok én ma,
Milyen csonka ma a Hold.

Minden Egész eltörött,
Minden láng csak részekben lobban,
Minden szerelem darabokban,
Minden Egész eltörött.

Fut velem egy rossz szekér,
Utána mintha jajszó szállna,
Félig mély csönd és félig lárma,
Fut velem egy rossz szekér.