Az csak az idõtávlatok miatt lehetséges. Sajnos a régi dolgokat manapság kevesen ismerik, és ennek csak az az oka, hogy más generáció, aki mást néz.
Az idõ vasfogának törvénye. A mai gyerekek sajnos azt sem tudják, hogy ki volt a Tenkes kapitánya. Csak gülü szemekkel merednek a semmibe, és azt hiszik, valami ókori borzalomról van szó.

Ez igaz! És sajnos valószínûleg itthon többen ismerik, mint Vivien Leigh-t.

Fajsúlyát tekintve valóban nem tartozik közéjük, csak mint ismert ember került be a sorba. :-)

Minden szavad igaz, amit írtál ezekrõl a lelki sérült mûvészekrõl. Valóban kegyetlen a világ, hogy könyörtelenül bedarálja a pszichésen gyenge embereket, bármilyen értékesek.
Csak az nem világos, hogy kerül a felsoroltak közé Albert Györgyi? Mert azonkívül, hogy jól tudott angolul és bõkezûen bánt a nõi bájaival, semmi kiemelkedõ teljesítmény nem fûzõdik hozzá. És, ha azt vesszük, hogy a Brit Birodalomban, az Usa-ban és Canadában mennyien beszélnek elég jól angolul, akkor végképp érthetetlen a megkülönböztetett figyelem, ami rá irányult.

Hát igen, Marylin Monroe, Albert Györgyi, Vivien Leigh-mind olyan nõk, akik ismertek voltak, megadatott nekik némi csillogás, és láthatatlanul a felszín alatt dermesztõ sorsokat cipeltek, megbetegedtek, de a betegségük miatt nevetségesség váltak, szánalmassá, és végül magukra maradtak a bajukkal, legyen az borderline vagy mániás depresszió. Ezekbõl ugyanis nincs, vagy csak nagyon ritkán van kiút és gyógyulás.

Aztán ott van még Dégi István, Schütz Ila, Latinovits Zoltán, Domján Edit, Szécsi Pál-a tehetségük vitathatatlan, mégis lezúzta, bedarálta õket a betegség, aminek a börtönébõl nem tudtak kiszabadulni, és ami kemény és letehetetlen bélyeget rakott mindannyiuk homlokára. Mert ott volt a nyomorult gyermekkor, ami beárnyékolt mindent.

És a legvégére hagytam a legnagyobbat, József Attilát. Mindössze 32 év adatott meg neki. Ezen rövid idõ alatt olyan életmûvet hagyott hátra, ami beragyogja, vagy elsötétíti az eget, de egy biztos, hogy aki egyszer hallja, az nem felejti el soha. Mégis, hihetetlen nyomor és számkivetettség, óriási magány és szeretethiány jutott neki osztályrészül.
Pedig nem volt lump, nem volt gonosz és jellemtelen, dolgozott már egészen kisgyermek korától fogva mindent, amit talált, ezt tudjuk mindannyian. Jutalom-egy beteg anya, néhány öcsödi köcsög nevelõszülõ, akik szerint még a neve sem létezett. Egyszerûen csak nem volt szerencséje, nem jó lapokat osztott ki neki a sors, vagy pedig az volt a hivatása, hogy az életével mindannyiunkat tanítson. De magánemberként esélyt sem kapott szegény a sorstól.

Ezeknél az embereknél közös sors az, hogy nem volt egy olyan ember, aki nagyon szerette volna õket, és a betegségükbõl adódó nehéz természet ellenére ki tudott volna tartani mellettük, bár ez alól Latinovits kivétel, de a többiek nem.

Szegény József Attila próbált belekapaszkodni a végén az utolsó reménységbe, a pszichiáternõbe, és nem tudta feldolgozni azt, hogy még az sem érti meg, akinek értenie kellene. Senki jobban, soha nem fogalmazta ezt meg sehol:

"És lásd, akadt
nõ, ki érti e szavakat,
de mégis ellökött magától."

"Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belõl
menekülõ élõ elõl
a legutolsó menedéket."

(József Attila: Nagyon fáj)

Én sajnálom õt, ahogy írod: "a szerencsétlen nõ"-t. Borderline személyiségzavaros volt (ezt elõttem már leírták), a személyiségzavarán õ nem tudott változtatni. Ennek tudatában érhetõek a cselekedetei, bár õ maga a külsõ szemlélõnek megérthetetlen marad.
http://www.radicsjudit.hu/cikkeim/mi-az-a-borderline-szindroma-/5483/ Borderline személyiségzavar, a lelki egyensúly hiánya. Hátterében genetikai és környezeti faktorok húzódnak meg. Krónikus ürességérzés, nagyfokú lelki érzékenység. Rendkívül gyanakvó, bizalmatlan. Nincs belsõ biztonságérzete, ezért egyrészrõl a külvilág visszajelzéseire támaszkodnak, másrészrõl igen gyakran találnak maguknak valakit, akibe kapaszkodhatnak, és úgynevezett dependens, vagyis (érzelmileg) függõ magatartásformát vesznek fel.
Azáltal teremtenek egyensúlyt, hogy valakit csak jó tulajdonságokkal ruháznak fel, aztán a késõbbiekben belé kapaszkodnak, akár teljes mértékben függõvé válnak tõle. Változékony hangulatuk és kiszámíthatatlan viselkedésük folytán nemritkán a párkapcsolatuk is megbukik, hiszen az ilyen emberek nehezen tolerálhatóak a partner számára. Az életkor elõrehaladta és a kedvezõen alakuló, stabil környezet megszelidítheti a problémát.
http://semmelweis.hu/klinikai-pszichologia/betegellatas-es-szakmai-profilok/psziches-zavarok-rovid-leirasa-2/szemelyisegzavarok/borderline-szemelyisegzavar/ Jellemzõ rá a mértéktelenség: fokozott alkoholivás, kábítószerezés, sorozatos szexuális kalandok. A gyógyszerre könnyen rászokik, és nagyon nehezen mond le a fõként szorongáscsökkentõ, fájdalomcsillapító és altatószerek használatáról, melyekkel folyamatos szorongását próbálja oldani.
(Marilyn Monroenak is ilyen személyiségzavara volt. A környezeti hatás nála is megvolt már gyerekkorban: apja meghalt, anyja elmegyógyintézetben, õ nevelõszülõknél.)

https://kupdf.com/download/albert-gyorgyi-miert-pont-ok_59cff9da08bbc5ac42686ffd_pdf

Sok ilyen sérült ember van és elszomorító, hogy a szennymédia felhasználja ezeket, ha ismert emberrõl van szó. A közönség meg vevõ a pletykákra, ki kivel hányszor, milyen pózban stb.
Én azon csodálkozom, hogy ennek a szerencsétlen nõnek nem akadt egy normális rokona, vagy egy igazi barátja, aki szinte erõvel megakadályozta volna, hogy ez a könyvnek csúfolt valami ki legyen adva. Nem tudom, mekkora anyagi hasznot hozott A.Gy.-nek a kiadás, de, hogy rossz üzlet volt a saját lelki egyensúlyát illetõen az hétszentség. nem számítva, hogy nem sokáig élvezhette az anyagi elõnyeit.
Arról nem is beszélve, hogy hány embert hozott a könyv megjelenése kellemetlen helyzetbe. jóval többet, mint a szexpartnerek száma, mert volt több olyan szereplõ, akikre ráillettek több ember személyiségjegyei. Most lehet találgatni és meggyanúsítani egy kisebb hadsereget. Az is igaz, hogy aki tudatosan kihasználta A. Gy. gyengeségét és elesettségét, az meg is érdemli a kellemetlenséget.
Ha megérte volna szegény nõ, akkor most fõszereplõje lehetne az ú.n. "zaklatási ügyeknek"

Ja igen, ismerem Réz Andrást, emlékszem, valamikor rendszeres vendég volt egy mûsorban, amit az általam nagyon kedvelt néhai Sándor István vezetett, és Réz mindig levetette a cipõjét, mielõtt belefogott esztétai monológjaiba, és úgy kúszott be a stúdióba. Gondolom, neki is akadt néhány problémája, ami ilyenné tette. :-)

A Dzsordzsi elnevezést a szegény néhai Árkus Józseftõl hallottam az egyik parabola mûsorban, amikor is megköszönte A. Gy-nek ezeket a cizellált inglis kifejezéseket, amelyek segítségével csak nagy ritkán volt felismerhetõ, hogy kinek a nevérõl is van szó, már mint azok közül, akiket felkonferált az Osz. közvetítések alatt.

Igen, ezeket az elítélendõ megnyilvánulásokat én is olvastam ebben az 1 szem könyvben, amit A. Gy-vel kapcsolatban elolvastam. Igaz, hogy ezt az utolsó könyvet egy barát és szerzõtárs írta nagy humánummal és jóindulattal, de ebben is szerepeltek az undorító szexuális szokások és mennyiségek, amiket igazából nem nagyon lehet jóvá tenni semmivel. Egy normális ember, ha már elköveti, akkor legalább megpróbál mélyen hallgatni, de beszélni róla egészséges ember szerintem nem szokott. Mondjuk egészséges ember elkövetni sem szokta.

Ebbõl is látszik, és ez az egy mentsége van Dzsordzsinak, hogy szegény nem volt egészséges. Szendi Gábor diagnózisa szerint borderline személyiségzavarban szenvedett, ami a leírások szerint elég kemény tünetekkel jár, és az azt elszenvedõ nem feltétlenül képes kontrollálni a cselekedeteit:

"A kórkép nagyon színes, nemcsak izoláltan, hanem a lélek minden elemében okoz valamilyen zavart, legyen viselkedésbeli, érzelmi vagy alkalmazkodási, illetve kognitív. Az érintettek állandó elhagyatottságérzéssel küzdenek, elviselhetetlen magányt éreznek. Viselkedésük kiszámíthatatlan: egyik sémából a másikba váltanak át látszólag ok nélkül. A tüneteket olyan társult mentális zavarok is meghatározzák, mint amilyen a depresszió vagy a függõségi probléma. Utóbbiak nagyon gyakran társulnak a borderline személyiségzavarhoz. Gyakoriak az önbántások, végsõ esetben pedig öngyilkossági kísérletre is sor kerülhet."

Bozain látszik is, hogy egy beképzelt seggfej, amolyan igazi kis összenõtt szemöldökû nyegleó selyemfiú. Õ meg lehet, hogy nárcisztikus személyiségzavarban szenved. Azok képzelik magukat a világ közepének mindenféle alap nélkül. :-)

Szóval nagyon sok a mentálisan beteg ember, és ez komoly probléma, ami nap mint nap jelentkezik bárhol, bármikor, ebbõl adódóan a mûsorszóró étereken keresztül is.

Jót röhögtem! Betûrõl-betûre ugyanígy Albert Dzsordzsinak hívtuk mi is akkoriban a nõt.
A kopasz úr Réz András filmesztéta, akit Spíró tökéletesen körülírt.
Bozai is igen röhejes, mert az õ öblögetésén ráadásul tökéletesen hallatszik, hogy nem tud angolul és fogalma sincs róla, hogy az angolnak más az artikulációs bázisa, azaz több hangot teljesen más módon képeznek és elharapnak végzõdéseket. Õ pl. a think igét nem egy magyarban nem található th hanggal ejti, hanem szépen ízesen kimondja, hogy szink. Egyébként a surf-világból személyesen ismertem, egy nagyképû seggfej.

Beleolvastam a neten PDF-ben fellelhetõ A. Gy. életrajzi regénybe. Ez a szerencsétlen nõ, kis túlzással még a postással is lefeküdt, de a szûkebb és tágabb környezetében nem igen akadt olyan férfi, akivel nem. Ezt részletesen és érzékletesen le is írja, ami nem vall túl jó ízlésre és nagy észre.
Ami meg azokat a "fantasztikus riporteri képességeket" illeti, én nem érzékeltem õket. Jól tudott angolul. Ennyi volt és nem több a hatalmas tálentuma.

Igen, ez a jelenség, amit leírtál és amit Spiró is leír, valóban létezett, és engem is iszonyúan zavart, meg mindenki mást is. Albert Györgyinek valószínûleg elég pocsék természete lehetett.
Egyébként Bozai József ugyanezt a mûsort csinálja minden egyes film bekonferálásánál, mert már annyira inglis, hogy jól ismert amerikai és angol neveket is alig lehet felismerni a szavai nyomán. Ez valóban nagyon utálatos, és igen, az ember ilyenkor elkapcsol, ha túl hosszúra nyúlik.

A kopasz úr ki volt egyébként az Oscaros közvetítéseknél? Nemigen hallgattam ilyet régen, mert éppen Albert Dzsordzsi riasztott el annak idején ettõl, és nem emlékszem, ki volt a kopasz.

Az is igaz, hogy minden ember önmaga is irányítja a sorsát, és kormányozhatja jó irányba is, ha megtalálja a kapaszkodókat, amik segítenek ebben. Sokat ront a helyzeten a maximalizmus és a gõg. Ha viszont magára marad, nem találja meg a mankókat, mert természetesen akadnak olyan emberek is szép számmal, akik nem segítenek, hanem döngölnek. Földbe. Az is valószínû, hogy az emberek saját maguk provokálnak ki különféle viszonyulásokat más emberekbõl a viselkedésükkel, szavaikkal, és az életükben megtett, vagy meg nem tett dolgokkal.
Viszont az is igaz, hogy a csúcsra került ragadozóknak, mint amilyen pl. a Hajdú Péter féle förmedvény, általános módszere az, hogy akin látják, hogy gyenge és szerencsétlen, azt szándékosan le is akarják radírozni a földrõl. Ezért rúgnak bele még akkor is, amikor az illetõ már régen a földön fekszik. Általában a szakmailag gyengébben képzett, de valami szerencse folytán mégis feltüremkedett lények teszik ezt féltékenységbõl.

A lényeg, hogy az emberek látnak egy embert, aki olyan, amilyen, és az alapján ítélik meg. Kevesen vannak olyan szinten, akik megpróbálják megérteni, esetleg kikutatni, hogy az az ember miért olyan, amilyen. Ez a képesség hiányzik az emberiségbõl, és ez nagyon ártalmas tud lenni.