Személy

Billy Zane

színész
Született: 1966. február 24. (58 éves) (Amerikai Egyesült Államok, Chicago, Illinois)

William George Zane Jr., ismertebb nevén Billy Zane szülei orvosi iskolát működtettek a Chicago állambeli Illinois városában. Érdekes módon gyermekeik a színészet iránt éreztek elhivatottságot - lányuk, Lisa Zane szintén színésznő lett. Billy már tinédzser kora óta színész akart lenni: beiratkozott a Harand Camp Of Theater Arts nevű színiiskolába és Svájcban is tanulta a mesterséget. Később Chicagóban is tanult, ahol Daryl Hannah és Jennifer Beals voltak osztálytársai.


Miután lediplomázott, elhatározta, hogy Kaliforniában próbálja ki magát. Három heti ottlét után meg is kapta első filmszerepét a Vissza a jövőbe című sci-fi vígjátékban. A sorozat második részében is szerepelt, de az ismertséget az 1989-es Halálos nyugalom című thriller hozta meg számára, melyben Nicole Kidman és Sam Neill voltak a partnerei. Ennek a filmnek a forgatásán ismerkedett meg későbbi feleségével, Lisa Collinsszal, akivel 1988-tól 1995-ig éltek együtt. Billy azóta olyan kasszasikerekben szerepelt, mint A fantom, vagy a 11 Oscar-díjjal kitüntetett Titanic.

Hozzászólások

barbi_112 2011 dec. 17. - 19:32:02
Szerintem is jó pasi, és 1-2 filmben láttam amiben jól is játszott.
De az, hogy elvállalt egy magyar filmben való szereplést, kissé lejjebb vitte nálam a róla kialakított színvonalat. Szegény nagyon le lehet csúszva...
cometzjeah 2010 dec. 30. - 20:59:04
nem is olyan rossz szinész ez.. :ddd
offtopic
Anditos 2010 febr. 01. - 12:22:09 Előzmény Petrapetrus
Jó neked. :-P :-)
Petrapetrus 2010 jan. 31. - 19:57:59 Előzmény Anditos
Robert Downey Jr nekem egyáltalán nem tetszik, én tudtam volna dönteni. X-)
Petrapetrus 2010 jan. 31. - 19:57:19 Előzmény kacskarina
Ízlések és pofonok. Mint pasi (és min színész is) nekem bejön. :-)
Boleyn 2010 jan. 30. - 20:59:20 Előzmény Spenot
Jesszus, tényleg...! Ez nagyon gáz... :D
Anditos 2010 jan. 10. - 18:45:34
Az Only You-ban Marisa Tomei helyében nehezen tudtam volna dönteni Robert Downey Jr. (nagy-nagy kedvencem) és Billy Zane között. :-)
Karizmatikus férfi, még kopaszon is, és szerintem is jó színész.
kacskarina 2010 jan. 10. - 18:26:28 Előzmény mulao
Szerintem egyáltalán nem jó pasi (erõltetik rá ezt a szerepet, de hiába), viszont nagyon jó színész.
mulao 2009 dec. 05. - 10:50:26
Hát szerintem Billy nagyon jó színész, és nem azért mert nõ vagyok és jó pasi.Persze nem rossz pasi.:)))
Én már különbözõ szerepekben láttam, és nekem meggyõzõnek tünt a játéka.Pl a Titanicban elég ellenszenves tudott lenni.Vagy a Kleopátrában, Antonius szerepében láthattuk, nagyon jól játszott!Még ezekben láttam, bár nem most volt: Lopakodók, Gyémánt románca, Utolsó bevetés, kb.Mondjuk nem hiszem, hogy ennyire felkapták volna, ha nem tudna eleget teljesíteni, azért vannak castingok, próbafelvételek, mit tudom én.
8/10
Spenot 2009 dec. 05. - 00:16:33 8/10
Ki lehet ez abarom életrajzíró. Azt azért tudni illik, ha már ilyesmire válalkozik, hogy Chicago a város,s Illinois az állam!
7/10
7tenger 2009 okt. 27. - 08:02:07 7/10
Eddig simán azt hittem, hogy a fia, de annyira, hogy fel sem merült bennem, hogy nem. Gondoltam, hogy utánajárok és lám... épp tegnap láttam a HÁRMAS c. filmjét, szerintem egészen jó volt.
Petrapetrus 2009 okt. 09. - 13:00:10
:-)
Anditos 2009 jún. 29. - 13:03:23
Hova tehették a szemüket a producerek?! :-)
Petrapetrus 2009 jún. 29. - 11:45:01 Előzmény Anditos
Ez komoly? :-S Õ inkább James Dean-t tudná eljátszani, inkább rá hasonlít. De Brando... Egyértelmûen Billy!!! :-D
offtopic
Anditos 2009 jún. 28. - 15:29:54
A másik befutó Brando szerepére Ryan Phillipe. Hát neki több sminkre és maszkra lesz szüksége, az már biztos.
Petrapetrus 2009 jún. 28. - 12:55:13
Az tény, hogy nagyon jóképû férfi (sok nõi szem szerint legalábbis :-)), ami pedig a színészi alakításait illeti, nem tudom, nekem nagyon meggyõzõ volt eddig minden, amit láttam tõle... :-)
3/10
zs9302 2009 jún. 28. - 12:50:01 3/10
Nem is tudom. Az alakításai nem tûntek olyan élethûnek. A Titanic még ahogy jó volt, de az Emlékek címû filme életem legrosszabb filmje.
Persze nõi szemmel másképp láthatjátok a dolgokat.
Petrapetrus 2009 jún. 28. - 12:44:01
Miért?
Anditos 2009 jún. 28. - 11:33:50
Egy ideig az a pletyka járta, hogy télleg Brando fia. De láttam Zane szüleinek fotóját, és tutti, hogy tényleg a szülei gyermeke. Hallottam hírét, hogy õ fogja játsszani Brandot az életrajzi filmben, de egy ideje hallgat errõl a média. Amúgy tényleg hihetetlen a hasonlóság. :-)
3/10
zs9302 2009 jún. 28. - 11:29:56 3/10
Láttam jó néhány filmjét, epizódszerepeit a Charmedben, és egyáltalán nem tartom jó színésznek.
Összes hozzászólás