Chris Potter, a post-bop egyik legfontosabb szaxofonistája csendesen jött, ám annál biztosabban vonult be a jazz történetébe. A 1971 szilveszterén Chicago-ban született Potter zongorán kezdte a tanulmányait, majd tízéves korától szaxofonra váltott, s tanult eszményképeitől, Paul Desmondtól és Johnny Hodges-tól, hogy később kiterjessze a tanulmányait tenorszaxofonra, basszusklarinétra és fuvolára is. 18 éves korában New Yorkba költözött, ahol hamarosan a veterán jazz-legenda, Red Rodney kvintettjének a tagja lett s maradt egészen Rodney 1994-ben bekövetkezett haláláig. Első szólóalbuma, a Concentric Circles hamarosan ezután meghozta számára a megérdemelt sikert, így hamarosan már Paul Motian, Renee Rosnes, John Patitucci, és Steely Dan oldalán játszhatott, majd hamarosan csatlakozott a Mingus Big Band-hez, amely hamarosan összehozta olyan óriásokkal, mint John Scofield, Dave Holland és Jack DeJohnette. Szerencsétlenségére időközben Meniere szindróma sújtotta, ami nagymértékben rontott a hallásán, ám ez sem tudta meggátolni karrierjének továbbemelkedő pályáját, amely hamarosan a számára két legfontosabb zenész, Dave Holland kvintettjében, és Dave Douglas formácójában való játékával folytadódott. 1999-ben Grammy-díjra jelölték, majd 2000-ben megkapta a neves dán Jazzpar díjat. Ezek után a Concord Jazz kiadótól a legendás Verve-hez szerződött, majd 2001-es Gratitude című lemezével bekerült a jazz élvonalába. Azóta évente ad ki kitűnó albumokat, amelyek közül az eddigi legnagyobb sikert a 2004-es Live at the Village Vanguard című kiváló opusza szerezte e legendás szaxofonistának.