Herbert Christ klasszikus zenei képzésben részesült, majd elsősorban a New Orleans-i jazzstílus egyik legkiválóbb képviselőjeként lett nemzetközileg ismert és elismert. Jól ismeri a magyar közönség is, hiszen háromszor fellépett már a kecskeméti Bohém fesztiválon, játszott a Művészetek Palotájában a New Orleans és Swing Fesztiválon, 2008-ban pedig saját All Stars zenekarával aratott kirobbanó sikert Bánkon. Napjaink egyik legjobb New Orleans-i stílusú trombitása. Közel öt évtizedes zenészpályája alatt sok kiváló európai zenész mellett szinte a teljes (mára már sajnos többnyire elhunyt) New Orleans-i élvonallal is koncertezett együtt.