Hollán Sándor 1956-ban hagyta el Magyarországot, és azóta Párizsban és a dél-franciaországi Langedocban él, ahol nyaranta négy hónapon keresztül a természeti motívumok előtt dolgozik. A téli, párizsi hónapokat műtermi munkával tölti, nagyméretű képeit is ekkor készíti. A fa motívum mellett csendéleteket is fest, melyek a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Ez utóbbiból a budapesti kiállítással egy időben egy gazdag tárlatot mutat be a bolognai Morandi múzeum.
Hollán Sándor művészete a látás élményére alapul. Abból indul ki, hogy amit nézünk, azt nem látjuk, mert nem tudjuk átélni. A külső motívum és a belső élet közötti kapcsolatot két fő témán, a fán és a csendéleten keresztül mélyíti el. A kortárs művészetnek azt az igényes és egyéni útját járja, amely új szemlélettel közelíti meg a láthatót.