Személy

Kákonyi Csilla

képzőművész
Született: 1940. május 28. (83 éves) (Románia, Radnót)

Kákonyi Csilla 1940-ben született Radnóton. A művészethez való vonzódását főként édesapjától örökölte, aki ötvösművészként, rajztanárként dolgozott. A mindennapos közeg, melyben felnőtt, telve volt kultúrával, zenével, és mindez a jövőbeli irányultságát nagyban meghatározta. Szakmai tanulmányait a marosvásárhelyi Művészeti Líceumban kezdte, majd 1966-ban a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémián szerzett diplomát. Már marosvásárhelyi évei alatt mély benyomást tett rá az őt körülvevő miliő, főként a város szecessziós Kultúrpalotája, ahol szakóráit töltötte. Akadémiai évei Kolozsváron, a város pezsgő szellemi életében teltek, melyek mély nyomot hagytak későbbi munkásságában. Diplomázása után rövid ideig rajztanárként dolgozott, majd visszakerült Marosvásárhelyre, az akkori időszak egyik legfőbb képzőművészeti központjába, ahol művészete kibontakozhatott. 1966-tól rendszeresen kiállító művész. Több mint negyven egyéni és csoportos kiállításon vett részt. Európa múzeumaiba csak az 1970-es évek végén volt alkalma eljutni, ahol többek között Breughel, Bosch festményei, figurái, kompozíciói ejtették ámulatba. Ezek a hatások felismerhetőek Kákonyi Csilla festményein is, ahol groteszk alakokokkal, meghökkentő jelenetekkel, abszurd társításokkal többször is találkozhatunk. A művész képein sokszor párhuzamos dimenziókat jelenít meg, egyszerre több síkban ábrázol, néhol kollázsszerűen egymásra építve a képek tartalmi elemeit. Alkotásaira jellemzőek a sötét tónusok, árad belőlük a drámaiság, a feszültség, az irracionális és szürreális világ lecsapódása. Témáit nem nevezhetjük könnyednek, nagy mélységeket tárnak fel, gyakran társadalmi, politikai helyzetek elevenednek meg a vásznain, hol nyíltabban, hol burkoltabban. Felfedezhetjük rajtuk a jó és a rossz, a fény és a sötétség állandó küzdelmét. Alkotóévei során nagyon egyedi, jellegzetes művészi eszköztárat hozott létre. Saját szellemi közegét mindig megtartotta, soha nem tévedt el a modern művészet útvesztőiben. Ma is nagy szellemi energiával alkot, tervekkel, ötletekkel telve gyarapítja tovább életművét. Tagja a Romániai Képzőművészek Szövetségének, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Társaságának, az újjáalakult Barabás Miklós Céhnek és a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének.

Hozzászólások