Személy

Krafty Kuts

előadó
Komoly és felelősségteljes munkával jár ha az embert a világ egyik legjobb breakbeat DJ jeként kezdik jegyezni, a brit Krafty Kuts pedig már jó néhány éve kivívta magának e megtisztelő címet és azóta is rendületlenül bizonyítja miért is illendő a nevét a legnagyobbak közt említeni. Nem múlik el év, hogy a hip-hopot, breaket és funkot mesterien kotyvasztó DJ/producer ne kapna valamilyen rangos szakmai elismerést, a breakbeat világának legfontosabb díjkiosztóján, a Breakspoll Awardson három egymást követő évben is az év legjobb DJ-jének választották, 2006-ban pedig addigi munkásságát jutalmazták egy afféle életműdíjjal. A kilencvenes években lemezbolt tulajdonosként került közel az elektronikus zenéhez, a brigthoni üzlet többek közt Fatboy Slim lemezes táskáját is rendszeresen tömte friss zenékkel. Neki köszönheti, hogy első saját munkája napvilágot látott, a Gimme The Funk sikere pedig egyenesen a Ministry Of Sound kezében lévő FSUK kiadóhoz repítette. Azóta már klasszikussá vált megjelenései bizonyították, hogy nemcsak a DJ pultban képes bravúros cselekedetekre, de a produceri munka is a kisujjában van. Remixek, film- és reklámfilm zenéi új kapukat tártak ki előtte, de mindeközben soha nem hagyta cserben közönségét, Skool Of Thoughttal közösen indított SuperCharged nevű klubestjük a breakbeat szcéna egyik legnagyobb múltú partisorozata lett a maga nyolc évnyi töretlen sikerével. Mesterien összerakott, 2006-ban megjelent Freakshow című szóló albumával sem adta alább, a lemezen a szakma krémje, többek közt a Scratch Perverts, Tim Deluxe és Dynamite MC szerepel.

Hozzászólások