Személy

Laki Péter

előadó, színész

Születési hely: Szolnok
Születésnap: május 31.
Foglalkozás: színész
Tanulmányai: Széchenyi István Gimnázium - dráma szak Szegedi Tudományegyetem - történelem szak Ádám Jenő Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdió
Mióta dolgozik az Operettszínházban: 2012


Már általános iskolában is több szavalóversenyen vett részt és tagja volt az iskolai drámaképző szakkörnek is. A szolnoki Széchenyi István Gimnázium drámaszakán érettségizett. Ebben az időszakban kezdett érdeklődni a zene iránt, iskolai együttese és a gitározás kötötte le minden percét. A Szegedi Tudományegyetemen történelem tanulmányai elvégzése után fordult ismét a zene és a színház világa felé. Klasszikus éneket tanult Szolnokon az Ádám Jenő Zeneiskolában. 2013-ban országos tehetségkutató versenyt nyert meg operett kategóriában, majd ugyancsak ebben az évben felvételt nyert a Pesti Broadway Musical Stúdióba és az Operett Akadémiára. Jelenleg a Budapesti Operettszínházban szerepel, de a debreceni Csokonai Nemzeti Színházban és a Kaposvári Csiky Gergely Színházban is játszott már.


Színházi szerepei mellett több, a Budapesti Operettszínház által rendezett gálaműsorban is fellépett, így szerepelt a Budavári Palotakoncerten, a Csárdáskirálynő 100. gálán, Újévi gálákon, de turnézott külföldön is, a Milánói Világkiállításon, Ománban, Münchenben, Nürnbergben, Kaunasban, Kijevben és Erdélyben egyaránt.


Fontosabb szerepei:
Kálmán Imre: A bajadér (Szapáry újságíró, Jean Paul a színház titkára), Lehár Ferenc: A mosoly országa (Fu-Li követségi titkár), Kálmán Imre: Marica grófnő (Báró Liebenberg István), Huszka Jenő: Mária főhadnagy (Zwickli Tóbiás), Lehár Ferenc: Luxemburg grófja (Brissard zeneszerző), Kálmán Imre: Csárdáskirálynő (Bóni), Kálmán Imre: Chicagói hercegnő (Mr.Bondy), Bőhm-Korcsmáros: Szép nyári nap (Öcsi), Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Lady Budapest (Robi)

Hozzászólások

steelprophet febr. 25. 02:30:33
A Csárdáskirálynőben este ellopta a show-t. Komoly komikusi vénája van. Csak a legnagyobb elődökkel lehet egy lapon említeni, pedig csak 30+ éves.