Sokoldalú, a legkülönbözőbb műfajokkal kísérletező igazi avantgárd egyéniség volt, akinek legtermékenyebb alkotó periódusa a 20-as évek németországi művészetéhez kapcsolódott.

Itthon megkezdett - soha be nem fejezett - jogi tanulmányai, szépirodalmi kísérletei, majd az I. világháborúban való aktív részvétele nem hatott rá olyan meghatározó erővel, mint a budapesti MA folyóirat körével kiépített kapcsolata. Elsődlegesen Nemes Lampérth József, Uitz Béla és Tihanyi Lajos portré- és tájfestészete segítette saját stílusa megteremtésében. Noha a Tanácsköztársaság művészetpolitikai küzdelmeiben nem vett részt, az 1919-es év legvégén elhagyta az országot, s előbb Bécsben, majd rövidesen, az 1920-as év legelején Berlinben telepedett le. Miközben portré- és tájrajzaiban aktivista szemlélete továbbélt, Berlinben megismerkedett a nemzetközi dadaizmus és az orosz konstruktivizmus legfontosabb irányzataival és azok képviselőivel.

Baráti körébe tartozott Raoul Hausmann, Hannah Höch, El Liszickij, Ivan Punyi stb. 1922-től rendszeresen kiállított, Péri László magyar szobrásszal együtt a berlini Der Sturm galériában, és a berlini baloldali Novembergruppe-ban. 1921-től a bécsi MA munkatársa, berlini képviselője lett. A berlini hidak, transzformátorok ihletésére születtek 1921-ben dadaista jellegű "ipari tájképei", amelyek a MA által kiadott Horizont albumban is megjelentek.

1922-től festészetében a geometrikus absztrakció egy sajátos változata - amit üveg-architektúrának nevezett - vált uralkodóvá. 1922-ben Kassák Lajossal együtt Bécsben kiadta az Új Művészek Könyvét (magyarul és németül). 1923 tavaszától Walter Gropius meghívására a weimari Bauhausban tanított mint a legfiatalabb professzor. A fémműhely művészeti vezetésén és a bevezető kurzuson kívül a Bauhausban grafikai mappák megalkotásával, az új, korszerű Bauhaus-tipográfia megtervezésével, a Bauhaus-könyvek sorozatának megszerkesztésével is foglalkozott. Ekkor születtek legharmonikusabb absztrakt festményei, fényképei, fotogramjai, "fotoplasztik"-jai, ekkor jelent meg a MA-ban a Filmváz. A nagyváros dinamikája c. filmszcenáriója, valamint a Bauhaus-sorozatban két önálló könyve: Festészet, fényképészet, film (1925) és Az anyagtól az építészetig (1929). Mire ez utóbbi megjelent, ő Gropius példáját követve 1928-ban elhagyta a Bauhaus-t, Berlinben telepedett le.

Először Párizsban, a Werkbund-kiállításon, 1930-ban mutatta be Fény-tér-modulátor című korai kinetikus szerkezetét, amely színes fényjátékot teremtett. Ennek felhasználásával született a Fekete-fehér-szürke filmjáték című absztrakt filmje. Közben rendszeresen publikált - elsődlegesen fényképészetről - az amszterdami i 10, a kolozsvári Korunk, a budapesti Dokumentum, Munka, majd később a brnói Telehor folyóiratban. 1934-ben Amszterdamba, 1935-ben Londonba költözött, ahol gyakorlati, kereskedelmi feladatokat látott el Kepes Györggyel együtt. 1937-ben Gropius meghívására Chicagóba utazott, s véglegesen ott telepedett le, a New Bauhaus-American School of Design igazgatója lett. Miután a New Bauhaus anyagi okokból 1938-ban megszűnt, 1939 februárjában megalapította saját, School of Design elnevezésű iskoláját, amely 1944-ben Institute of Design nevet és főiskolai státust nyert. Egészen haláláig itt tanított.

1945-ben befejezte a Látás mozgásban című alapvetően fontos könyvét, amely több évtizedes tapasztalatát összegezi; a szöveghez elválaszthatatlanul kapcsolódik a szerző által kiválasztott képanyag. Művészi öröksége - elsősorban a fotóművészet terén folytatott kutatásai - egyre inkább a nemzetközi figyelem központjába került, számos kiállítás és publikáció foglalkozott velük.