Nem gondoltam volna, hogy õ is fen van. Hogy õszinte legyek én eleinte bírtam (még most is bírom, talán csak nem a megfelelõ könyveit vettem kézbe), olvastam is tõle, de kb a 3. könyvénél kissé besokaltam. Mert úgy éreztem, hogy folyton csak elméleteket, kérdéseket állít/tesz fel, és iszonyú hosszan, szinte feleslegesen taglal, írja meg a könyveit.
Már nem is tudom mi volt az elsõ, amit olvastam, talán Az ókor 7 csodája, utána lehetett a Kuriózumok a magyar történelembõl, aztán a Fáraók átka. Igaziból a történelmi téma érdekel, de elég unalmasnak találtam õket.Bár nem akarok rosszat mondani rá.
Persze egy magamfajta személyes meglátása az a nullával egyenlõ, ezért nem is csoda, ha még a "Ki kicsoda a magyar irodalomban?" c. könyvben is írnak róla - most olvasom, bár nála még nem tartok. Lehet, hogy még olvasok Nemerétõl, van egy Kleopátrás regény, asszem a címe "Feleségem, Kleopátra", az érdekelne, bár annak pláne nem lehet köze a valósághoz.

Hogy ne csak az én semmittelen megfogalmazásom legyen itt, bemásolom, amit róla írnak:

Nemere István (1944-): - Író, mûfordító. Lengyel egyetemen tanult, az ELTE-n szerzett könyvtárosi diplomát. Sok munkahelyen dolgozott (földmérõ, mentõápoló, idegenvezetõ, stb.). 1980-tól szabadfoglalkozású író. Sikeres tudományos fantasztikus könyvek írója. 1982-ben az európai Science-fiction Szövetségtõl az "Európa legjobb sci-fi írója" díjat kapta. Mûvei: A rémület irányítószáma (regény, 1974); A Trion-gyilkosságok (regény, 1977); Mûkincs-rablók a kisbolygón (ifjúsági regény, 1979); A fantasztikus nagynéni ( ifjúsági regény, 1980); Halj meg énekelve (regény, 1982); Az Atlantisz alapítvány (regény, 1990); A roham csapat (regény, 1992).