5 évesen már kis klasszikusokat játszott Dunaföldvár helyi rendezvényein, amiket az ének ? szolfézs valamint zongoratanár édesanyjától tanult. 9 éves koráig nem ismerte a kottát, mindent hallás után tanult. 10 esztendős korában figyelt fel tehetségére Dr. Somos Istvánné, aki a kottaolvasás tudományába bevezette Gergőt, s akinek irányításával 11 évesen felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia Különleges Tehetségek Képzőjébe. Tanárai itt Esztó Zsuzsanna, Kecskés Balázs és Baranyay László voltak. Egy évvel akadémiai tanulmányai megkezdése után már Rómában, Hágában és Grazban koncertezik.
Tizenhárom éves korában, a Zeneakadémia Nagytermében Beethoven C-dúr zongoraversenyét játszotta. Tizenhat évesen elnyerte a Zeneakadémia Bíró Sári ösztöndíját, majd a Zeneakadémia Művészképzőjében Baranyay László irányításával folytatta tanulmányait. 2006 októberétől ösztöndíjjal a Lundi Zeneművészeti Egyetem (Lunds-universietet) folytatta tanulmányait Svédországban Hans Palsson vezetésével. Négyévnyi emigráció után ismét hazatért Magyarországra, a Liszt Ferenc Zeneakadémia végzős hallgatója a 2010/2011-es tanévben.
Az értesítések jelenleg le vannak tiltva! Amennyiben szeretnél cikkajánlókat kapni, kérlek, hogy a böngésző Beállítások / Értesítések menüpontja alatt állítsd be az értesítések engedélyezését!
Hozzászólások