Würtz Klára (Hollandia) már öt esztendős korától zenei pályára készült, előbb a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rendkívüli tehetségek osztályában Máthé Miklósné tanítványaként. Zongoratanulmányait 17 éves korától a budapesti Zeneakadémián Kocsis Zoltán, Rados Ferenc és Kurtág György irányításával végezte, majd Londonban részt vett Schiff András mesterkurzusain. Nemzetközi karrierjét 1985-ben a Milánói Ettore Pozzoli Nemzetközi Zongoraversenyen aratott győzelme, majd három évvel később a Dublini Nemzetközi Zongoraversenyen elért sikere alapozta meg, a New York-i Columbia Artists Management szerződése pedig megnyitotta előtte a leghíresebb amerikai koncerttermek kapuit.
1991-től az Egyesült Államok 38 államában lépett fel, többször adott hangversenyt a New York-i Carnegie Hall-ban és a Washingtoni Kennedy Centerben is. Kamaramuzsikusként – egyéb formációk mellett – főként az Amsterdami Zongorás Trióval aratott sikereket. (jegy.hu)
Hozzászólások