Andersen Hókirálynő című klasszikus meséje alighanem valamennyi felnövekvő gyermek kedvenc olvasmányai közé tartozik. Számtalan film- és színházi feldolgozása született már a műnek, legismertebb, s a teátrumokban legtöbbet játszott változat ezek közül talán a kitűnő orosz író, Jevgenyij Svarc Hókirálynője.

A kis Kay és Gerda felhőtlen barátságban és boldogságban él Gerda nagymamájának melegséget sugárzó otthonában, mígnem egy különös lény, a gyönyörű, ám jégszívű Hókirálynő bele nem avatkozik az életükbe, s magával nem ragadja Kayt az örök hó és fagy birodalmába. Gerda elhatározza, hogy ha bármi áron is, de visszahozza barátját a meleg szívek birodalmába, s útnak indul a kisfiú megmentésére. Kalandos útjának története maga a mese.

Zalán Tibor átiratában a Showkirálynő nem a hó és fagy tartományaiba viszi magával a kisfiút, hanem a show-k lelket nyomorító, személyiséget elferdítő, műanyag világába. A színdarab úgy kritikája a ma (feltétlenül kártékony, lelket és személyiségjegyeket romboló, a gyermeki érzékenységet sem kímélő) média-világának, hogy nem direkt módon mond véleményt korunk veszélyekkel teli „szórakoztató kultúrájáról”. Gerdának sikerül Kayt kivonnia a Showkirálynő gonosz mű-világának a varázslatából, de vajon valamennyi mai kis Kay mellett ott áll-e egy Gerda, aki vissza tudná vezetni a megtévesztett gyermeket a valóságos világ valóságos csodái közé?

A(z) Békéscsabai Jókai Színház előadása