Színház

Dióliget

mesejáték, 2021., 3 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Dióliget-sorozat egy fiatal malac és egy felnőtt mókus barátságát, nehézségeit és kalandjait mutatja be horgolt bábokkal. A malacka szimbolizálja a gyerekeket, akik gyakran kerülnek konfliktusba a szüleikkel, tanáraikkal, óvónénieikkel (az előadásban mint felnőtt mókus vannak megjelenítve), mert ugyan egy nyelvet beszélnek, mégsem mindig értik egymást. Az előadásokban kicsi humorba ágyazott, dalokkal fűszerezett, gyereknyelvre fordított példákat láthatunk a fent említett szituációkra, és a darab igyekszik  rájuk egy kompromisszumos megoldást felkínálni, ami továbbfejleszhető, esetleg élő helyzetekbe is átültethető.

A Dióliget ősszel játszódik. A középpontban egy szerencsétlen véletlen áll, melynek során az egyik főszereplő, Malacka gyanúba keveredik. Bár a gyerekek tudják, hogy igaza van, a bizonyítékok mind ellene mutatnak, és nehéz út áll előtte, amit be kell járnia, hogy tisztázza magát. A végére persze ez sikerül, és mindenki tanul az esetből.

 

 

A(z) Fém Arts & Café előadása

Bemutató időpontja:

2021. október 10., Fém Arts & Café

Stáblista:

Hozzászólások