Párizs, 1944. augusztus 25. A „fény városa” felett még horogkeresztes zászló. Németország ugyanakkor már minden fronton vesztésre áll. Harmincezer fős francia felszabadító hadosztály közeledik. Von Choltitz tábornok csapdába kerül. Mindössze kétezer katonája van, ám ha elveszíti Párizst, a háborút is elveszíti. Hitler parancsba adja neki: aknázza alá és robbantsa fel a francia fővárost. Kétmillió civil élete a tét. Choltitzot ugyan kétely és lelkiismeret-furdalás gyötri, de nem lát más kiutat. Egy órával azelőtt, hogy kiadná a végzetes parancsot, egy titokzatos svéd diplomata, Nordling jelenik meg Choltitz szobájában váratlanul, hogy meggyőzze, és lebeszélje a tábornokot kegyetlen tervének végrehajtásáról. Vitájuk Choltitz döntéséről elkeseredett párbajjá változik. Mit tegyünk egy kiúttalan helyzetben? Behódoljunk-e az elnyomásnak, ha családunk élete a tét? Mi minden múlik egyetlen emberen? A 20. századi európai történelem egyik legtitokzatosabb története: hogyan menekült meg a meggyötört, összetört Párizs 1944-ben Hitler bosszújától. A Diplomácia feszült lélektani krimi, mely a mindannyiunk számára egyik legégetőbb kérdést járja körül: mit jelent helyesen és emberhez méltóan dönteni az életben.

„Ez a történet a személyes bátorságról, az erkölcsi tartásról szól, és engedetlenségről is egy nagyobb, nemesebb cél érdekében. Szól az emberi életek mentéséről, s a világ egyik legklasszikusabb és leggyönyörűbb városának megmentéséről a jövő generációi számára, egy örökség megőrzéséről, amely az egész emberiségé.
Ugyanakkor arról is szól ez a történet, miként tud egy szál maga egy ember, egy Raoul Nordling nevű svéd diplomata – nem törődve saját félelmeivel és biztonságával – ekkora fordulatot előidézni, és egy embertársa, a német Choltitz tábornok felé fordulva elérni, ami a legtöbb ember számára lehetetlen küldetésnek tűnik. Mindezt úgy, hogy a tábornok emberségére, képzettségére, kulturális neveltetésére és az utókornak fennmaradó örökségére alapozva érvel.

Raoul Nordling kevésbé ismert svéd hős. Egész véletlenül ugyanazt a nevet viseli, mint világhíres kollégája, Raoul Wallenberg, és hasonló erélyekkel és kitartással megáldott ő is. Mindkettőjük története arra ösztönöz minket, hogy helyesen cselekedjünk, álljunk ki az értékeink és az emberi jogok mellett, még ha ez a vállalás sokszor reménytelennek és veszélyesnek tűnik is. Mert a végén mindig a jók győzedelmeskednek.”
Niclas Trouvé, Svédország volt budapesti nagykövete

„A helyszín a tábornok szállodai szobája, a díszlet (Enyvvári Péter munkája) legfontosabb eleme Párizs térképe, amelyen a Sütő András által játszott Ebernach kapitány piros korongokkal jelzi a felrobbantandó hidakat, miközben túlcsorduló szakmai büszkeséggel, ragyogva részletezi precíz és nagyszabású mérnöki tervét. Néhány perces szerep, akárcsak a tábornok beosztottjait játszó Varga Ádámé és Bárdi Gergőé, de mindhárman képesek ez alatt a néhány perc alatt határozott kontúrt adni az általuk játszott figurának. Az előadást azonban kétségkívül a két főszereplő, Sztarenki Pál és Alföldi Róbert viszi a hátán. (…) A Diplomácia egy nagyon kiélezett és speciális helyzetet mutat meg, amihez hasonló nem sok volt a történelemben. Mégis, van abszolút hétköznapi, bármikor bárkire érvényes olvasata: egyén és hatalom viszonyáról beszél, arról, hogy mi az egyén felelőssége, meddig mondhatja azt, hogy egyedül nem tudok változtatni a dolgokon. Hogy úgysem sikerül, hogy a másikkal nem lehet beszélni. A másik oldalról pedig: hogy meg kell őriznünk azt a nyitottságot, hogy érvekkel meggyőzhessenek minket. Még ha nem is Párizs sorsa múlik rajta, „csak” a mi jobb vagy rosszabb életünk.”
Turbuly Lilla: Mire mennek ketten, art7.hu

„A Sztarenki Pál által rendezett magyarországi bemutató a felelősség kérdésére fókuszál. Az általa megjelenített német főtisztnek szembe kell nézni a családja, a katonai hivatása és az egyetemes erkölcs iránt érzett felelősségével, mintha egy görög sorsdráma hőse lenne. Sztarenki alakításának nagy érdeme, hogy magától értetődő természetességgel lép túl a náci katonákkal kapcsolatos sablonokon: úgy képes árnyaltan megmutatni a személyiség összetettségét, hogy egy pillanatra sem idealizálja a végül jó döntést hozó embert. Az Alföldi Róbert által megformált svéd diplomata olyan ember, akinek megingathatatlan a hite a napnyugati kultúra alapértékeiben, s ezek szolgálatát mindig kész saját érdekei elé helyezni. Mindeközben tapintatos, de kitűnő és megfontolt vitázó – igazi diplomata. A kisebb szerepekben feltűnő Sütő András (a mérnöki tudását rossz célra hasznosító ifjú), Varga Ádám és Bárdi Gergő (akiket idejekorán soroztak be) egyre kétségbeesettebb, egyre sebezhetőbb – egyikük sem tudja leplezni az elkerülhetetlen katonai bukás előszeleként megjelenő félelmet. Ők alighanem úgy élik meg, hogy minden elveszett, a pökhendi tábornok azonban tudja: Párizs megmenekült – s vele együtt a régi erkölcsből is valami. Furcsa és termékeny győzelem ez: hidat képez a szembenállók között. Egyszerre történelmi krónika, thriller és tanmese a Rózsavölgyi Szalon produkciója. Aktuálisan is fontos, remek előadás.”
Gulyás Gábor: Az utolsó éjjel Párizsban, papageno.hu

„A valós történet azt mutatja, nincs reménytelen helyzet, küzdeni a legvégsőkig kell és érdemes. A döntés lehetősége még a legsarokbaszorítottabb helyzetben is ott van. És nem takarózhatunk a „parancsra tettem” szlogennel. Az egyénnek mindig felelőssége van.

Ne nézzen oda! – mondja Von Choltitz tábornok beosztottjának. Csakhogy nem lehet örökké elfordulni a valóságtól, saját virtuális valóságba és a felettesek köpönyege alá menekülni. Nagyon-nagyon kellenének e pároshoz hasonló emberek ma is. Szüksége van a társadalomnak a nemet mondókra, a sorból merészen kiállókra és a lehetetlent megpróbálókra.
Az óra mindenesetre akkor is, most is vészesen ketyeg.”
Marik Noémi: Ketyeg az óra, vasarnapihirek.hu

„Cyril Gely Diplomácia című darabja Sztarenki Pállal és Alföldi Róberttel a főszerepben olyan mint egy finom vacsora, tele van jó és meglepő ízekkel. (…) Sztarenki Pál a parancsnok szerepében egyszerre karizmatikus és esendő, aki bár nem tűr megalkuvást a hivatásában, de képes még meghallani a másikat. Alföldi Róbert a svéd diplomataként tele van titokkal. Az egész lénye rejtélyes. De mégis képes a figyelmével, a pszichológiai érzékével, a ravaszságával és nem utolsósorban az emberségével átbillenteni a másikat. Az előadást nézve a mai hazai mindennapokra gondolva kissé idealisztikusnak tűnik, amit látunk. Két ember egy ilyen szituációban egyszer csak elkezd beszélgetni egymással.”
Balogh Gyula: Támadásból visszavonulás, Népszava

„Rendkívül fontos alapállapotot rögzít, és még fontosabb értékrendet domborít ki az előadás: mit jelent embernek lenni? Alföldi és Sztarenki valódi feszültségekkel teli társalgási drámát hoz létre a színpadon: két olyan tisztviselőt alakítanak, akik bár más oldalt erősítenek, egy percre sem szűnnek meg tisztelettel fordulni a másik felé. Talán ebben áll a Diplomácia csodája: nem kis vállalkozás moralitás után kutatni egy háborús helyzetben. Ám valóban csodálatraméltó teljesítmény az, ha – Alföldi érzékletes szerepformálásának valamint Sztarenki izgalmas rendezésének köszönhetően – ehhez hasonló kilátástalan körülmények ellenére is rá tudunk találni a legfontosabbra: az emberségre.”
Pál Zsófia: Ezt a két Alföldi-előadást mindenképpen látni kell!, szinhazhatas.hu

„Lidérces belegondolni, hogy ez tényleg egyetlen emberen múlott!? Ha nincs Nordling, levegőbe repül minden?! Vagy, ha Choltitzot kicsit más fából faragták volna, szintén!? Hogy mi hangzott el a szállodában, az a darab szövegében valószínűleg sok tekintetben fikció. De az alaptörténet igaz. A konzult a háború után igencsak kitüntették. Még találkozott is egyszer az immár békés Párizsban a tábornokkal. És neki ajándékozta a kitüntetését. Szép. Mint a mesében, itt a vége, fuss el véle, mondhatnánk nyugodtan álomra hajtva a fejünket.

Csak közben ez a történet manapság lidércesen aktuális, nem véletlenül szisszennek fel többször is a nézők, hogy te úristen, mi hangzik el! A veszélyérzetünk az elmúlt időszakban alighanem növekedett. Szorongásainkat fogalmazza meg ez a produkció, de történelmi hitelességű, igaz happy andjével talán kicsit segít hinnünk abban, hogy hiába jön a rosszabbnál rosszabb, a humánum azért előbb-utóbb, csak felülkerekedik.”

Bóta Gábor: Esztelenség és humánum, fuhu.hu

A program a szegedi MASZK Egyesület szervezésében, a Szegedi Nemzeti Színházzal együttműködésben jön létre.

A(z) Szegedi Nemzeti Színház, MASZK Egyesület és Rózsavölgyi Szalon Arts & Café előadása