Színház

Koldus és Királyfi

árnyékszínház, magyar, 2012., 6 - 99 éves kor között

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

15 éves a Bonbon Matiné! Az elmúlt másfél évtizedben gyerekek tízezrei ismerkedhettek meg a hangszerekkel és a kiváló előadókkal a Bonbon Matiné előadásain. Így lesz ez ezután is, de mi újat nyújthat az előttünk álló 2012- 2013 évad?
Az eddig kimondottan zenei programok mellett megjelenik a zenés színház is. Nem is akárhogyan, hiszen az ország egyetlen árnyjáték- színházaként a Bonbon Matiné a 2012- 2013 évadban már bemutatót is tarthat.
A gyerekek játékos zenei nevelésének legelismertebb fóruma a Bonbon Matiné. A jubileum alkalmából látványos érdekességgel kívánjuk szórakoztatni a legifjabbakat. Létrehoztuk a Bonbon Árnyjáték Színházat, amely Magyarországon eddig nem látott módon egyesíti a zene, az irodalom és a színház elemeit. 2012 őszétől Mark Twain Koldus és királyfi című műve kerül bemutatásra Alpár Balázs zenéjével, Tarr Ferenc versesre alakított szövegével és három kiváló művész produkciójával, akik a szenzációs kivitelű bábfigurák mozgatásán túl saját maguk is szereplői lesznek a történetnek. A mesét Lukácsházi Győző mondja. Az előadást 6 éves kortól kezdődően ajánljuk felső korhatár nélkül.

A(z) Tárogató Úti Színpad (volt IBS Színpad) előadása

Stáblista:

Hozzászólások