Színház

Tartüff és az ígéret

vígjáték, 80 perc, 2021., 14 éves kortól

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A PartVonal Műhely vígjátéka azokról a fiatalokról szól, akik nem tudnak, nem mernek, nem tanultak meg kiállni magukért, a nekik tett ígéretekért. De az is lehet, hogy mi felnőttek, szülők nem tanítottuk meg gyermekeinket erre. Moliere vígjátéka nagyon is alkalmas, hogy mindezt kívülről szemlélve és egy kicsit mégis beleszólva felmutassa mindannyiunk tanulságára.

Moliere vígjátéka remek estét ígér azoknak, akik saját életük helyett a színpadon történteken szeretnének nevetni. Tartüff veszélyt jelenthet bármely ember számára, aki úgy érzi, hogy valami hiányzik az életéből. Mert a „tartüff-ök” ezt a valamit, ezt a vágyat ismerik fel és elégítik ki úgy, hogy közben rabjukká teszik áldozatukat és elveszik mindenüket. Moliere Tartüff-je a jómódú Orgont szemeli ki áldozatául. Az isteni hit szellemébe bújva Tartuffe eléri, hogy Orgon a családjának tett ígéretét megváltoztassa, és minden vagyonát ráírassa. Orgon a fiát kitagadja és a lányát ezzel a férfival akarja összeházasítani. Tartuffe, Orgon feleségét is meg akarja szerezni. Ez lesz a veszte, de ekkor már a család szétesett, a vagyon elveszett, és ha a bölcs és jószívű Király nem avatkozna közbe, minden így is maradna.

A(z) PartVonal Műhely előadása

Bemutató időpontja:

2021. július 10., PartVonal Műhely

Stáblista:

Szereplők

Elmira, Orgon felesége
Damis, Orgon fia
Mariane, Orgon lánya
Cléante, Orgon sógora
Dorine, házvezetőnő

Hozzászólások