Színház

A legyező

komédia, 2 felvonás, magyar, 2008.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Goldoni eredeti komédiája, A legyező tíz színészre íródott. Én megéreztem benne azt a játékos lehetőséget, hogy némi módosítással ezt akár öt színész is el tudja játszani, úgy hogy mindenki két-két figurát alakít. Öten a szegényebb, vagy mondjuk úgy, társadalmilag alacsonyabb rétegből kerülnek ki, öten pedig a Velence környéki "urak" túlfinomult, intrikákon és érzelmi kalandokon hízott életét élik. Nálam ugyanaz az öt színész - Biluska Annamária, Nagy Dorottya, Ördög Miklós Levente, Bokor Barna és László Csaba - játssza az urakat és a prolikat, ami hihetetlenül gazdag színészi lehetőségeket ad. És talán az a legizgalmasabb része ennek az adaptációnak, hogy egyetlen kalapváltással, jelmezjelzéssel a közönség szeme láttára lehet egy szempillantás alatt másik figurát a színpadra hozni. Ez az átváltozás a színház egyik lényege, és a néző imádja ezt, hiszen látja, hogyan "működik" a színész. És hogy ezt még jobban, még mélyebben megmutassuk a közönségnek, az előadásnak van egy pirandellói rétege is - a színészek időnként annyira átélik a játékot, hogy lekésik a jelenetet, ezen hajba kapnak, "civilből" lehordják egymást, vagy van aki annyira megszenvedi a saját szerepét, hogy fájdalmában félbe akarja hagyni az előadást, a többiek alig bírják visszatartani. Vagyis gyakori a darabban a civil helyzet, amikor a színész magánembert játszik. Természetesen ez is szerep - de másféle. Azt játsszuk, hogy "normális" emberek vagyunk. Érdekes mód, ez a legnehezebb.

Ezzel az előadással a nevetésben rejlő katarzist szeretném megmutatni. A nevetés nem annyi, hogy bohóckodunk, vagy elhangzik egy jó poén, és azon derülünk. Egy igazi komédiában az emberi fájdalom a mulatságos. A Legyezőben is minél fájdalmasabb egy jelenet a színpadon, annál jobban nevetünk rajta; valaki zokog a színen, és mi a nézőtéren hahotázunk. Én ezt érzem a legizgalmasabb típusú nézői reakciónak. - Kiss Csaba

A(z) Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadása

Bemutató időpontja:

Stáblista:

Szereplők

Gertruda asszony (Susanna, a pipereárus)
Candida (az unokahúga, Giannina, a lánya)
Limonado (a kávéházas, Roccamarina gróf)
Crespino (a suszter, Rippafratta báró)
Coronato (a vendéglős, Evaristo úr)

Alkotók

Hozzászólások