Színház

A miskolci gyökerek

stand-up comedy, 90 perc, 2018.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

Aranyosi Péter humorista és Vida Péter színész-humorista közös műsorukban a miskolci fiatalság, a középiskolai kalandok, a miskolci show-ska zenekar, a legendás Kabinet Rt és a Diósgyőr focicsapata kapcsán ontják a poénokat és a miskolci/borsodi történeteket.

A 2 Rádiókabarés alkotó még középiskolai tanulmányaik idejéből ismerik egymást, erre utal a “Miskolci gyökerek” cím is. Ráadásul ennek a címnek Aranyosi Péter szerint van egy kis áthallása is.

“Vida Péterrel nagyon régóta ismerjük egymást, mondhatni barátok vagyunk. Az is közös bennünk, hogy mindketten megkaptuk a Karinthy-gyűrűt. A Miskolci gyökerek egy párhuzamos életrajz, ami kettőnk életéről szól. Péter amellett, hogy szaval és énekel is, főleg azt mutatja be, hogy milyen a művészvilág, én pedig olyan történeteket hozok, amelyek inkább az átlagember életét jellemzik.”

Vida Péter szerint működik a szám-mágia is:

“Aranyosi tavaly lett ötven, én idén áprilisban töltöm. Ez az előadás pedig a nyár közepén éri el a félszázas szériát. Ez sem lehet véletlen.Úgyhogy feltétlenül jöjjön mindenki, aki találkozni szeretne három jól karbantartott ötvenessel!”

Bemutató időpontja:

2018. augusztus 2.,

Stáblista:

Hozzászólások