Színház

A tó asszonya

színházi közvetítés, 2014.

Még nincs szavazat!

Légy te az első!

A Metropolitanben évente mintegy harmincféle operát játszanak, hetente átlagosan négyféle művet, hét előadás keretében. Bármilyen furcsa is azonban, eddigi százharminc éve alatt a New York-i dalszínház sosem tűzte műsorra Rossini huszonnégy esztendős korában komponált operáját, a műfaj történetében az első olasz nyelvű Walter Scott-feldolgozásnak számító művet. Az előadást a Rossini szülővárosában született, és a zeneszerző életművében fiatal kora ellenére is otthonosan mozgó olasz dirigens, Michele Mariotti vezényli. A bel canto és a virtuóz éneklés magasiskoláját jelentő, a középkori Skóciában játszódó művet a skót Paul Curran rendezi, aki ezzel a munkával debütál a Metropolitanben. Ugyancsak ő állította színpadra 2013-ban a Santa Fé-i Operában, amellyel együttműködésben a New York-i produkció megvalósul.

A Met-premieren világsztár szereposztásban láthatjuk az itáliai mester 1860 és 1960 között mellőzött, de azóta időről időre előadott, vérbeli romantikus alkotását. A Művészetek Palotájában már élőben is megcsodált fantasztikus szoprán, Joyce DiDonato énekli a címszerepet, Helent. Juan Diego Flórez ötödik bel canto szerepét formálja meg a Live in HD sorozatban, ezúttal Jakab, Skócia jóságos királya lesz. Malcolmként az olasz mezzoszoprán, Daniela Barcellona lép színpadra, aki szinte valamennyi Rossini-nadrágszerepet elénekelte már. Rodericként a Metropolitan Opera énekversenyét huszonegy esztendősen, 1994-ben megnyert, a dalszínház életében azóta rendszeresen jelen levő John Osbornt láthatjuk. Douglast a New York-i operaházban sorra jelentős szerepekben felbukkanó amerikai basszus, Oren Gradus alakítja.

A(z) Müpa előadása

Hozzászólások